Minden, ami csíp

My food. My spice.

Samia harissa Párizsból

2013. október 02. 14:41 - SimiTomi

Photo 02-10-2013 08 35 18.jpg

Ez még a tavalyi párizsi szerzemények közül való, szokás szerint eltemettem a hűtő egyik sarkában, s most rájöttem, hogy néhány nap múlva lejár a szavatossága, így néhány nap alatt be kellene rámolni.

Minimáldizájn gyenge kivitelben - 4/10

Csak azért kap pontot, mert nem zacskóban van, illetve mert egyáltalán volt valamiben. Kis műanyag dobozban van, mint itthon némely ecetes hal, viszont mlékeim szerint a lezárt állapot ellenére az olaj hazafelé jövet a táskában kifolyt, aminek annyira nem örültem, bár komolyabb bajt nem okozott, szerencsére.

A feliratok nem nagyon olvashatóak, a doboz maga alapvetően már a vásárláskor is koszosnak tűnt - ez persze nem akadályozott meg abban, hogy megvegyem.

Photo 01-10-2013 11 59 58.jpg

Minél többet kóstolom, annál jobb - 5/10

Elsőre, mikor megkóstoltam, azt mondtam, hogy ezt azért ne, aztán viszont csak rábeszéltem magam, hogy tegyek még egy próbát. Lehet, hogy javított a helyzeten, hogy másodjára már nem önmagában, hanem egy takaros rántotthúson próbáltam, de sokkal jobb lett a helyzet. Viszont a sokkal jobb még mindig nem hozott nagyon nagy pontokat, de mivel elsőre maximum két pontot adtam volna, így az öt hatalmas ugrás.

A harissa egy Tunéziából származó chilli készítmény, főként piri-piri és egyéb chillik alkotják, ezt fűszerezik fokhagymával, köménnyel, korianderrel, majd felöntik egy kis olajjal, leginkább olivával. Ez a darab a címkéje szerinte 70% piri-pirit, illetve 17% fokhagymát tartalmaz, mondjuk ez utóbbi egyáltalán nem érződik rajta, legalábbis ami az illatát illeti. A són kívül más fűszert nem említenek - és az így is lehet.

Elsőre magában kellemetlen olajos íze volt, a só viszont csak néhány pillanat múlva került elő, akkor viszont eléggé - bár még mindig nem annyira, mint egy csinosabb adag Erős Pista esetében - itt egész vállalható a dolog.

Állagra egyébként hasonlít a fent említett Pistára, kicsit olajosabb, kicsit jobban aprított benne a chilli.

Photo 02-10-2013 08 39 23.jpg

Nem nevezném nagyon csípősnek - közepes alá, 4/10

A 70% chilli ellenére sem igazán erős a dolog, nem intenzív és nem is tart sokáig az élmény.

Lakva ismerszik - 6/10

Ahogy rátaláltam, hogy a rántotthúsra kenve jó, meg is lett a megoldás. Próbáltam barna kenyéren, fasirton, nem okozott csalódást. Eredeti lelőhelyén (Tunézia, Líbia, ilyesmi) kecske és bárányhúsok mellé ajánlják, gondolom, nem okoz nagy csalódást. Én kipróbálom majd még fűszeres húsok mellé biztosan.

Photo 02-10-2013 08 34 57.jpg

Egész jó ár - 7/10

Néhány euró lehetett az ára, ha most rákeresek a neten, akkor nagyjából két eurót írnak, ami mondjuk, hatszáz forint lehet. Drágább mint az Erős Pista, viszont annyival jobb is.

Beszerzésileg nem olyan jó a helyzet - 2/10

Itthon még nem találkoztam vele, de Franciaországban biztosan könnyen meg lehet venni. Ha arra jártok, dobjatok be egyet!

Amit a számok mondanak: 4.83 pont

Amit én mondok: Ez a változat nem feltétlenül nyerte meg a tetszésemet, de azért egyszer érdemes kipróbálni. Hoztam még néhány más gyártmányt akkori francia túrámról, remélem abban azért legy egy finomabb.

(Egyébként meg ezt sem olyan vészes ördöngösség otthon elkészíteni...)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr85547351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása