Nohát, így majdnem két évvel az utolsó bejegyzés után legyen az, hogy jön megint egy. Aztán még az is lehet, hogy több is lesz. Megint van kedvem csípőset enni, vagy valami ilyesmi.

Névnapomra tökéletes időzítéssel megbetegedett a kisebbik gyermek, ami miatt otthon maradtak Anyával, így csak a közeli Aldi maradt mint lehetőség, hogy ajándékot vegyenek nekem - így jutott két alsógatya meg egy doboz sajttal töltött paprika.

Az alsógatyáról egyelőre nincs mit mondanom, a gyerekről meg azóta kiderült, hogy a megfázás-köhögés kombó tetejébe még sikerült összeszedni a bölcsiből a bárányhimlőt is. Ennek meg a nagymamiék örülnek a legjobban, mert így nem tudunk hozzájuk menni a hosszúhétvégre - gondolom, ezért is én leszek a hibás...

Mindegy, maradjunk a paprikánál, abból talán jobban jövök ki. African peppers, mondta a címke, a másik oldal meg azt, hogy cseresznyepaprika, olyat meg már láttam, úgyhogy reménykedtem is egy kicsit.

Aztán reményeim el is párologtak, mert bár nem jelezték a dobozon, hogy csípős lenne, de hogy egyáltalán nem csípett, arra azért nem gondoltam volna. De hogy annyira nem volt ereje meg semmije, hogy még a nagyobbik (és jelenleg éppen nem beteg) gyermek is evett belőle.

Annyira nem tetszett neki, és igaza is volt, a sajt nem a legfényesebb, a paprika ugyan közelebb volt a ropogóshoz, mint a löttyedthez, de mégsem mondanám, hogy azóta is itt érzem a számban az ízét. De még azt sem, hogy lehet, hogy teszek még egy próbát vele. Ha valami, akkor egy kis édeskés mellékíz rémlik (ami lehet, hogy a repceolaj, olyat még nem pipáltam), de semmi különleges. Volt benne még olivabogyó is, de még az is felejtős volt.

Ahogy azt régen is mindig elmondtam (leírtam), nyilván nem ettől várom a hasmenéses-fájdalmas csípőspaprika-érzést, de azért valamit csak lehetne nyújtani, na.