Minden, ami csíp

My food. My spice.

Hidrochilik

2013. június 21. 18:58 - SimiTomi

Megkóstoltam életem első olyan chilijét, ami nem látott napfényt. Mármint hogy rendes jó, igazi napfényt. Na meg mármint hogy erről tudom először, hogy nem látott napfényt, mert hát amit a boltban veszek, sem biztos, hogy, ugye.

Csak mesterséges fényt láttak, egy speciális sátorban fejlődtek az elmúlt néhány hónapban, egyébként pedig hidropóniás közegben csücsültek. A sátorban, ami pedig a bolt nagyjából közepén volt elhelyezve. Az első képet valamikor április végén készíthettem róluk, ekkor már néhány hónapja növekedtek, fejlődtek, íme, így néztek ki április 27-én a Babylon Grow üzletben.

Photo 27-04-2013 14 16 38.jpg

Szép, dús növények, a száruk nem feltétlenül a legvastagabb, de igen szépen álltak, az ágak össze-vissza nyúltak, s ekkor már növekedtek rajtuk a kis paprikák.

Nagyjából egy hónap múlva járhattam újra az üzletben, amikor a srácok meg is hívtak egy kis szüretre. Ilyen növényekről szüreteltünk.

chili-sator.jpg

És ekkora chiliket sikerült. Nem mondom, hogy egy versenyen nyernének a nagyságukkal, de nem nevezném őket kicsinek sem. Olyanok, mint a Diósgyőr - a bajnokságot nem nyernék meg, de kiscsapatnak nem nevezhetőek, ugye.

chili-meret.jpg

Hát még ha a belsejükre koncentrálunk. Felszeletelve ugyanis még ennél kevesebb kivetnivalót találhatunk bennük. Húsos, jó kis chiliket, jellegzetesen gyümölcsös és friss illattal. A vágástól felszabaduló olajok és egyéb összetevők nagyon rendben vannak, az egész chili nagyon jó kis lédús maradt.

chili-szeletelve2.jpg

chili-szeletelve.jpg

Szóval ízre, küllemre is nagyon jók azok a chilik, amik egy sátorban nvelkedtek, mesterséges fény alatt. Nyilván nem lehet ebből kihozni igazi világrekordokat, de olyan helyeken, ahol nincs igazán napfény, simán jó lehet. Ráadásul ezek a magok, ha jól tudom, csak ilyen megmaradt chilikből szárítással kinyert magok voltak, szóval egyszer lehet, hogy érdemes lenne tenni egy próbát egy rendes, jó forrásból származó maggal...

Maga a cucc egy kicsit borsos árú, mérettől függően 30-40 ezertől nagyon sokáig terjedhet, de szerintem ebben még nincsenek benne a lámpák stb. Most megnéztem a honlapon, a szettek nagyjából 80 ezer körül kezdődnek, ami már azért valóban soknak tűnik - mondjuk ebben lehet nevelgetni négy-öt növényt, amiből aztán elég sok chilit lehet szüretelni.

Mindenesetre íme a diétás szendvicsem a chilikkel (amiről aztán az is kiderült, hogy nem is olyan diétás...

chili-on-plate2.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr585333015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zeus SH 2013.06.26. 16:46:21

Érdemes lenne megpróbálkozni a LEDes technikával. Én kiültetésig LEDek alatt nevelgettem a palántáim, s azt kell mondanom, elégedett vagyok az eredménnyel. Nem lett jobb, szebb, nagyobb mint a napfényes ablakban, de teljesen vállalható. Vagyis talán kicsit egyenesebbek lettek a palánták (mert hát fentről kapták a fényt), meg talán kicsit szebben zöldelltek mint az átlag. Ja és persze mindezt egy ablaktalan, sötét helységben sikerült. :)

SimiTomi 2013.06.27. 10:02:45

@Zeus SH: Na, ezzel az utolsó mondattal már elég jól hangzik a dolog! :)

Nekem otthon sajnos elég gyengén kapnak fényt a palánták, ezért dolgozom valami megoldáson, de lehet, hogy a LED-est is kipróbálom jövőre...

Zeus SH 2013.06.27. 10:43:14

@SimiTomi: A LEDes cucc iszonyat jó, én elég szkeptikusan kezdtem az egészhez hozzá. De miután kibújtak a palánták és normális ütemben ZÖLDEN kezdtek növekedni, optimistábban tekintettem a kísérlet eredménye elé.
Alapból csak "tréfának" indult, hogy egy vaksötét raktárba beraktam a csíráztatni valót, fölé akasztottam a megvilágítást, gondolván hogy majd a sápadt, egekbe nyúló paprikacsírákat az első héten vihetem ki az ablakba hogy rendbejönnenek. Szerencsére egész sikeres a projekt, lehet hogy jövőre bővítem a technikát.
Ja és ami nagyon nem mellékes: a hagyományos, izzós technikával több száz Watt teljesítményt kell felhasználnod, az én általam összerakott cucc még pesszimista esetben is legfeljebb 40 Wattot harapott be. Napi 12-14 óra megvilágításnál azért ez komoly tényező a villanyszámlában.