(Megjegyzés: az a helyzet, hogy új gépet vettem, amin Linux fut, s jelenleg csak valami GIMP nevű cuccal tudom a képeket szerkeszteni, ami úgy tűnik, nem a legjobb. Szóval egyelőre nem tudok szép képeket csinálni. Már ha egyáltalán szép képeket csináltam eddig, ugye.)

Nagy mákom volt, mert majdnem teljesen házi lett a dolog, mert még a paradicsom is a kertemben termett, néhány napja szüreteltem...

Úgy indult a dolog, hogy Szasza hozott a szüleitől egy zacskó naga móricot, ahogy ő szokta becézgetni. Jó, a zacskó nem volt tele, volt benne vagy 40-50 kisebb fajta termés, súlyra nem lehetett sok, de vannak családok, ahol egy élet alatt nem fogy ennyi SHU.

Szóval hétvégén, szeptember 7-én ismét Solymári Chili Fesztivál, amire most már én is elmegyek, tavaly valamiért nem sikerült.

Lesz majd fotóriport, lesz majd posztolás a facebook-ra, de gyertek mindannyian, ha tudtok, ez a szombat nem múlhat el fájdalmak nélkül! Részemről igyekszem annyi chillit megkóstolni, amennyit csak tudok, meg amennyi belefér az időmbe - lehet, hogy a család is jön ugyanis.

Ami még érdekes lehet, hogy a Babylon Grow-s barátaim még főznek is (több más csapattal egyetemben), tudtommal pacal készül majd a bográcsban, ezt mindenképpen érdemes lesz megkóstolni!

(A kép forrása a Solymár Chili Fesztivál Facebook oldala és Sólyom Mátyás készítette.)

Az történt, hogy Dóri testvére egy kiváló minőségű busszal utazott Veszprémből Budapestre, ahol az alig 40 fok ellenére nem nagyon ment a légkondi. Ajándékba meg csokit hozott (volna), amiből rövid idő alatt forró csoki lett, ahogy az kell.

Egy időre hűtőbe került, aztán gondoltam, teszek egy próbát, ha már van otthon habanero is. Nem ez lett életem legjobb próbálkozása, de valahol el kell indulni.

Szóval a csokit egy lábasba tettem, szeleteltem mellé egy kevés habanerót, öntöttem hozzá egy kis tejet, lassú tűzön megolvasztottam, aztán hozzáadtam a habanerot.

Előtte teszteltem, nem volt gyenge a chilli, viszont a csoki nem lett tőle nagyon csípős.

Első próbálkozásnak nem volt rossz, főleg, hogy igazából ad hoc készült az egész, nem terveztem semmit. A következőt legközelebb másként csinálom majd.

• Jó csokit érdemes venni, ha ilyen olvasztós módszerrel próbálkoztok, de még jobb, ha saját kézzel készítitek a csokit is, nem olyan nagy ördöngösség az sem.
• Ne sajnáljátok a chillit, ha szeretnétek, hogy csípős legyen, akkor tegyetek bele bőven a chilliből. Érdemes ráadásul szárítottat tenni bele, legközelebb naga lesz az!
• A naga, illetve a nagyon gyümölcsös chillik a megfelelő választás, mert az sokkal jobban megy a csoki ízéhez.
• Én első körben jégkockatartóba tettem a kész masszát, érdemesebb egyben hagyni és jól feldarabolni, amikor megkeményedett.

A bizonyíték, hogy az angolok is el tudnak rontani bármit. Nem mintha eddig ne lett volna erre bizonyíték, ott van például a Manchester City, vagy az a fura, hájból puffasztott izé, amit pubfoodként próbálnak eladni és ha lehet, messziről kerüljétek el.

Együtt érkezett a szósz egy nagyobb csomagban, amiből egy versenyzővel már találkoztam, most jöhet a második. Sajnos az első kaland nem sikerült valami fényesre, nem szívesen mondom, de az egy nem igazán sikerült szósz.

Így viszont nagyon is vártam, hogy a következő kis üvegcse mit is rejteget.

Elindult a Premier League 2013-14-es idénye, éppen jókor, már kezdtek elvonási tüneteim lenni. Én egy jó kis hamburgerrel ünnepeltem, bár ez még a Community Shield alatt volt, de így sem volt rossz. Ezt a hamburgert is megírom majd, jól, mert megér egy misét, ha nem kettőt.

Ráadásul ennek örömére mindenesetre gyorsan felszámoltam az összes szószt a hűtőben, már legalábbis azokat, amik fel voltak bontva. Mindent elhasználtam, mert kezdett kicsit elborítani az elmaradt szószok áradata.

Az igazság az, hogy nem is emlékszem, hogy mikor vettem ezt a szószt - talán Dórinak rendelhettem a British Store-ból, mondván, hogy nem csípős? Mindegy, nem ugrik be, mondjuk most rákerstem és a Culinarisban lehet kapni, szóval valószínűleg ott vehettem.

De ez egy olyan választás volt, ami bejött - egész jó kis cucc lett belőle.

Valahogy egyszercsak a hűtőben volt ez a szósz, ha bottal vernek se tudom megmondani, hogy mikor került oda, az biztos, hogy nem Dóritól kaptam ajándékba, de mást nem tudok róla. Mindegy, ott volt, aztán igazából most két nap alatt el is fogyott - de nem azért, mert olyan jó.

Erről a szószról írtam, már de akkor a pontozás meg minden még sehol sem volt, a jóból meg ne maradjon ki ez a szósz sem, ráadásul így végre lesz egy versenyző a halálközeli szószok között is.

A lényeg, ez volt az első igazán durva szószom, néhányszor meg is bántam az elején, amíg megtanultam, hogy hogy is kell adagolni, mert ezzel azért már érdemes vigyázni. Ráadásul három éve azért még magam is kezdő voltam, most már talán középhaladónak számítok - jobban is csúszik ez a szósz is, hogy őszinte legyek. Összemelegedtünk egy kicsit, meg találtam is néhány módszert, hogy lehet igazán jól használni ezt a dolgot, hogy élvezzem is, de ne haljak bele, ha lehet.

Erről bizony nem is gondoltam volna, hogy létezik, de van ez így néhány dologgal. (Meg nyilván létezik, hát miért ne létezne? Tocc!)

Csincsin tölti telei nagy részét (na, jó, néhány hetet, maximum másfél hónapot, de tényleg) Ázsiában, ilyenkor nem szoktam kedves mondatokba foglalni nevét, de ez igazából mellékes (lószart mellékes...), viszont szokott hozni meglepetést. Legutóbb ez egy csomó tálcás chillit, chilli magot és egy kis üveg Wasabi szószt jelentett.

Még nem jártam a Magic Burger új éttermében, épp itt volt az ideje - szóval a heti rendes CTG után ott ebédeltünk családilag.

Az egyetlen alkalom, amikor találkoztam a magices burgerekkel, még a bodegában volt - akkor is megérte, most is megéri. Akkor pokol tüze szószból kértem bele, most direkt nem így tettem, egyrészt azért, mert meg akartam nézni, hogy mivel szolgálnak még, másrészt meg azért, mert egy nappal korábban 10-minute-burnből belakmároztam, ami gyengébb viharokat okozott hastájon.

Szóval vannak ezek a Nandóék, egy étteremlánc dél-afrikai-portugál eredettel, mindenesetre találkoztam már a csirkéjükkel Angliában, ami nem rossz, csak a szokásos - lehetne jóval erősebb. Úgy működik a dolog, hogy bemész az étterembe, leülsz kiválasztod, mit akarsz, aztán mész a pulthoz, megmondod, hogy milyen erős legyen, mit kérsz hozzá, mit iszol (ja, nem, azt az asztalnál, korábban), leülsz, egyszer csak hozzák.

A húsokat valami egy napig pácolják sütés/felszolgálás előtt, egyébként tényleg jó, csak az a fránya csípősigényeink, ugye. Lényeg a lényeg, saját szósszal pácolnak, amit akár meg is vehetsz helyben, vagy itt-ott-amott.

A chillik meg néhány egyéb dolog (nem sok van, szerintem, a sör, a ManUtd, a főzés, a sci-fi, az olvasás, meg nem tudom, mit hagytam még ki) mellett amit még nagyon szeretek, az a különböző sajtok. Általában nem is habozok, ha valami finomságot kóstolhatok/vehetek - így történt ez most is.

Ajándékba kaptam egy doboz ilyen kakaós kis szösszenetet Dóritól, akinek egy barátnője ajánlotta, hogy milyen finom is.

Kedves egyetemi barátokkal járunk a Pannónia és a Katona József sarkára (?), egy egész fura helyre, mert kerhelyiség, de a kocsma, ahonnan a sört hozzák, az az utca túloldalán van. Mindegy, a lényeg, hogy lehet inni Köleses sört, az meg egy fokkal (vagy többel is) jobb, mint az átlag sörök.

Hogy máshogy, chillivel.

Még sosem csináltam kovászos uborkát, annyira nem is vagyok oda érte, a sima savanyú uborkát jobban szeretem, de azért időnként jólesik betolni egyet-kettőt. S ha már éppen itt a szezonja, nyilván fel lehet javítani egy kis habaneroval és jalapenoval...

Első körben Anyukám receptjét szereztem meg, aztán jött Szasza, illetve Heni receptje. Anyukám szerint nem kell bele semmi, csak uborka, kenyér, kapor, illetve sós lé - Szasza/Heni receptje jóval megengedőbb, bors, fokhagyma, minden mehet bele.

Kihasználtuk a lehetőséget, hogy itt vannak a nagyszülők, s Dórival kettecskén jól leléptünk egy szép kis szombat délutánon - már nem olyan sok van hátra a második versenyző érkezéséig, kicsit lepattintottuk az első versenyzőt, hogy kimozduljunk.

Sokadjára futok neki ennek a dolognak, és még egyszer sem sikerült összerakni a dolgot rendesen. Remélem, most már ez lesz a vége... Nyilván nem én futok bele ezekbe a dolgokba, szóval gondolkodhattam volna kicsit előre is, például.

Na, de nézzük.

Ha különlegesség kell, akkor ennél nincs jobb. Antiguáról kaptam, egy kedves barátom hozta, s mint látszik, egy szósz extra kiadása az USA elnökének 2009-es beiktatására. Nem még hogy a special editionnel, de még az eredetivel sem találkoztam soha, még látótávolságban sem volt.

Szóval Antigua nincs közel, s mivel sejtettem, hogy kapok valamilyen szószt, mondhatni vártam, hogy véget érjen Szasza téli nyaralása - és ennek nyilván semmi köze nem volt ahhoz, hogy mi itt ültünk a mínusz tíz fokban, hóesésben, fagyban, szélben, latyakban, mittudomén miben nem, ugye.

Egyszer majdnem eljutottam a Sárréti Chilifarmra, egy születésnapot ünnepeltem Berekfürdőn, úgy volt, hogy másnap megyünk is Tetétlenre, de kicsit erősebbre sikerült az este, így elmaradt a dolog. Most viszont sikerült rendelnem egy közös rendelés részeként néhány dolgot.

Megkóstoltam életem első olyan chilijét, ami nem látott napfényt. Mármint hogy rendes jó, igazi napfényt. Na meg mármint hogy erről tudom először, hogy nem látott napfényt, mert hát amit a boltban veszek, sem biztos, hogy, ugye.

Csak mesterséges fényt láttak, egy speciális sátorban fejlődtek az elmúlt néhány hónapban, egyébként pedig hidropóniás közegben csücsültek. A sátorban, ami pedig a bolt nagyjából közepén volt elhelyezve. Az első képet valamikor április végén készíthettem róluk, ekkor már néhány hónapja növekedtek, fejlődtek, íme, így néztek ki április 27-én a Babylon Grow üzletben.

Szép, dús növények, a száruk nem feltétlenül a legvastagabb, de igen szépen álltak, az ágak össze-vissza nyúltak, s ekkor már növekedtek rajtuk a kis paprikák.

Amikor nekikezdtem a dolognak, nem gondoltam volna, hogy a gyenge alapanyagok ellenére ennyire jól sikerül a kaja - de legyen az így máskor is.

Természetesen most is le vagyok maradva egy héttel, úgy látszik, ez már csak így lesz.

Mindenesetre kezdjük egy kis magyarázattal - tisztában vagyok vele, hogy ez a hidropóniás projekt meglehetősen későn indult, ezért elég kicsi az esélye, hogy valami nagyon nagy és szép dolog süljön ki belőle. Legjobb esetben akkor, mikor én elkezdtem csíráztatni a magokat, már nagy, kiültethető növényeknek kellene lenniük, ugye, hogy normális időben érkezzenek az első termések.

Ráadásul szerencsém sem nagyon volt, hiszen az utolsó két hétben gyakorlatilag annyi napfényt láttak, mintha a pincében tároltam volna őket - ez pedig meg is látszik a fejlődésükön is. A csíráztatás első szakasza, amihez ugye még nem nagyon kell napfény, nagyon jül zajlott, szépen, erősen jelentek meg a növénykék, aztán még egész szépen is fejlődtek, hiszen napfény is érte őket rendszeresen. Aztán viszont jött ez az utolsó két hét.

Mindegy, illetve dehogy is mindegy, de azért jó lesz ez a teszt arra, hogy felkészüljök a következő évre, kitapasztaljam a rendszer előnyeit és hátrányait.

De haladjunk sorjában - így sikerült összeraknom a rendszert magát.

Az első kör arról szólt, hogy át kellett mosni jó sokszor az agyaggolyókat. A rendszer két egymásba tett vödörből áll, egy nagy fehér, amibe megy a víz, illetve egy kisebb, barna, amibe mennek az agyaggolyók - ennek alja lyukacsos, hogy a fentről csöpögtetett víz visszafolyjön alulra. Az agyaggolyókat betettem a helyükre, az egészet pedig - rettentő okosan - a fürdőkádba. Ez egész jó ötletnek tűnt, addig, amíg a víz ki nem mosta az agyagport, ami szép vörösre festette a kád alját. Kicsit még rosszabbnak tűnt az ötlet, amikor Dóri mindezt meglátta, de sebaj, előfördul ez minden családban, ugye.

22. nap - 2013. május 28., este

Miután ezzel megvoltam, fel kellett tölteni az alsó egységet vízzel. Itt jöhetett a már jól ismert ph-értékes szórakozás, megmér, állít a vízen, megint megmér, állít a vízen, és így tovább.

Ettől a krémtől kicsit féltem, mert amikor először kóstoltam, akkor egyáltalán nem csípett. Egy szelet kenyérkén kaptam az ócsai gazdanapokra kitelepült baráti körtől, egy egész szép adag volt rajta, szóltak, hogy ezt még az igazán kemények is óvatosan tolják - aztán volt nagy meglepődés, ugye.

De ez már elmúlt, a második találkozáskor kicsit jobban megismertük egymást.

A helyzet az, hogy ez a poszt a múlt héten kellett volna, hogy megszülessen, de nem jött össze, mert jöttek a burkolók és szanaszéjjel toszták a nappalit, szóval úgy nézett ki minden, hogy ihaj.

A növénykéknek viszont nem ártott a dolog, olyan szépen fejlődnek, hogy el sem hiszem. Azt hiszem, hogy ennyire szépen még egyszer sem sikerült a csíráztatás. Nem tudom, hogy mennyi szerepe van benne a kőzetgyapotnak, mindenesetre igen jól mutatnak a növények.

Így most jön majd el az idő, amikor is összerakom a berendezést, és szép lassan át is ültetek bele néhányat...

18. nap - 2013. május 24., reggel