Az úgy kezdődött, hogy valamikor augusztusban egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már sokadjára beszélünk arról, hogy ültetni kellene chillit. Csak úgy biztos, ami biztos alapon, hogy legyen otthon mindig finom alapanyag.

(Ennek az apropója persze egy szégyenteljes kísérlet volt: még tavasszal kaptam egy csomó chillimagot egy barátomtól, azokat szépen kicsíráztattam, aztán elültettem a kertben - lett is belőle egy csomó paprika, TÉNYLEG nagyon sok, a csúcson naponta szüreteltem tízet-tizenötöt. Szóval minden rendben is volt, a paprikák finomak voltak, húsosak voltak, az illatuk is nagyon pöpec volt - az egyetlen hiba, hogy nagyjából az öt százalékuk volt nagyon csípős, öt százalék enyhén csípős, a többi meg egyáltalán nem. De még csak nyomokban sem. Még a gyereknek is adhattam volna belőle.)

Néhány kép a csalódást keltő első körből:

Na, mindegy, ez, ugye, saját vállalkozás volt - tapasztalatnak nem volt rossz. Bár azt meg nem mondom, hogy mit is csináltam rosszul, mitől nem lettek csípősek a csinosak. Pedig igazán jól mutatnak. Mindenesetre eljutottunk odáig, hogy akkor próbálkozzunk mégis csak valami mással. Hátha abból jobban jövünk ki. Így rendeltünk néhány magot, ahogy azt kell, a már említett Chilli Pepper Company kínálatából. Ezek meg is jöttek egy hét alatt (hétfő rendelés, péntek postára menés). Aztán akkortájt éppen kicsit hűvösebb idő volt, így úgy gondoltuk, hogy várunk keveset, mivel a nagykönyvek egyébként sem azt tanítják, hogy szeptemberben kezdjünk magról palántát nevelgetni. Íme a csomag:

És itt a keltető:

Szóval nagyjából idáig jutottunk úgy szeptember közepére, mikor végre egy kis ideig legalább volt meleg. Arról most ne beszéljünk inkább, hogy érdemes-e szeptemberben palántázni (mikor ugye ideális esetben is a szüret nagyjából karácsonyra várható) - a hőmérsékleti és napfény-viszonyok enyhén szólva sem a legideálisabbak.

Na, a lényeg, hogy azért megpróbáltuk, lesz, ahogy lesz. A következő posztban majd meglátjuk a fejlődést, addig egy-két fotó a magok kihelyezéséről: