Minden, ami csíp

My food. My spice.

Bitang Péter nem bitang, de jó

2013. november 28. 21:31 - SimiTomi

Kicsit megjártam ezzel a szósszal, már abban a tekintetben, hogy annyit haszáltam, hogy majdnem elfogyott hirtelen, mielőtt még mindent rögzíthettem volna.

Lassan haladok a Solymári Chillifesztiválon beszerzett dolgok között, termelek magamnak akadályokat, sokat - a vásárlás soha nem áll meg, a szószok mennyisége nem nagyon csökken a lakásban, pedig mostanában fogyasztok is rendesen.

Takács Tünde őstermelő követte el ezt a nagyon jó kis dolgot, ami a habaneróval történhet, igazából nem is nevezném szósznak, inkább darált habanerókrém lenne a helyes megnevezés, tekintve, hogy elég nagy darabok úszkálnak benne. A pultjuknál egyébként elég nagy tömeg tolongott, ráadásul a felhozatal sem volt gyenge - ebből én kettőt vállaltam be, jön a következő is, rövidesen.

2013-09-07 16.39.28.png

Kívül átlag alatti, sajnos 4/10

Nem lenne rossz, az ötlet és a tervek nem rosszak, csak olyan az egész, mintha közben elfogyott volna az anyag. Aranyos kis szövetdarab a tetején, de ha levesszük, kiderül, hogy nem saját üveg, hanem Dawtona (amit egyébként valahogy annyian használnak, hogy nem tudom, honnan lehet ennyi ilyen terméket beszerezni...).

A címke olyan, mint a gyógyszertári fiolák, azokon van minden ilyen szép piros vonalakkal húzva, hogy aztán legyen hová tollal odaírni mindent.

bitang-peter.jpg

Belül indul a buli 7/10

A lényeg szerencsére sokkal jobban teljesít, mint a külső. Só van benne rendesen, de nem nyomja el a habaneró kellemes ízét, ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy olajban úszik. Egyéb fűszer nem nagyon van benne, de meg is vagyunk nélküle, ez egy ilyen egyszerű dolog, nem is várok tőle többet, az alatt a néhány nap alatt, amíg tartott kapcsolatunk, jóban voltunk.

Erőben közepes teteje - középszint 6/10

Habanerótól ez a minimum, amit elvár az ember, ennél lejjebb nem adjuk. A csípősség hosszan tartja magát, s érezhető minden felhasználás közben, rendesen.

bitang-peter-uveg.jpg

Használni jó! 7/10

Jó krémhez méltóan sokfelé hasznát látjuk, ott rontottam el a dolgot, hogy nem próbáltam ki sokmindent, hamarabb fogyott el az egész. Kóstoltam tésztához keverve, cigánypecsenyére kenve, szendvicsben - összehaveroztunk!

bitang-peter-ciganypecsenye.jpg

Árban hazai és nem rossz 6/10

80 gramm és 680 forint, nem borsos, de azért nem is borsmentes.

bitang-peter-teszta.jpg

Beszerezni talán fesztiválon 5/10

A neten nem találtam meg őket, de fesztiválon már látttam, érdemes ott próbálkozni.

Amit a számok mondanak: 6.33

Amit én mondok: Ez egy jó kis szósz, a maga egyszerűségében jól megállja a helyét. Van hová továbblépni, de ezt a szószt érdemes megtartani, és hát otthon elfér belőle egy darab, ha esetleg megszorulnánk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr605659716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása