Eljött az én időm, március elején megint én játszhatom a meglepődöttet, mikor Luca és Dóri megjelennek a névnapi ajándékaimmal. Megjelennek - ez Luca esetében egyelőre még annyit jelent, hogy a vonaton hazafelé egyszercsak előkapja a táskából az ajándékomat, majd közli, hogy ez van, itt az ajándékom, amit ő választott, slussz-passz.

Szóval ezen végül is a vonaton túl is estünk, mindenesetre még előtte eldőlt, hogy akkor a jeles és mérhetetlenül fontos alkalomból menjünk csak étterembe, szórakozni kicsit. (Most, hogy végre pikk-pakk lecsúszott két (hatalmas) kiló rólam, s már-már reménykedtem, hogy majd a 82-t is látom a mérlegen, kifejezetten jó ötletnek tűnt ez a dolog. De ez a családot nem zavarta, mint ahogy az a kérésem sem, hogy akkor már legalább menjünk gyalog, hogy ihassak sört is. Welcome to the monkey house.)

Na, így lett azán a halásztelki Kemencés vendéglő, ahol egyszer már voltunk, s kifejezetten jó is volt.

Ami a lényeg és legalább írhatok is róla, az a szűzérmék tüzes lecsóval (az étlapon szorosan hozzátartozó krumplikarikák nélkül, mert hát a fogyókúra az fogyókúra, nekem meg van tartásom, ugye.)

A tüzesre rögtön felkaptam a szemem az étlapról, a lecsót is kifejezetten szeretem, így hát nyilván meg is volt a döntés. Egy röpke húszperces várakozás után, mialatt Luca kijátszotta magát a húslevesével, kellőképpen felkészülhettem a saját adagomra, amiben aztán ránézésre nem is csalódtam.

Ránézésre azt kell mondjam, rendben is volt minden, s ez nem is nagyon változott.

Végül is a csípősségben is csak kicsit éreztem azt, hogy messze járunk attól, amit tippeltem, de ehhez már kezdek hozzászokni. Dóri szerint a lényeg csak annyi, hogy nem feltétlenül az én leégett ízlelőbimbóimnak főznek az átlagséfek, ami igaz is - és nem is egy sima vendéglőben várom életem legcsípősebb élményét, ha ilyet akarok, elmegyek a Manga Cowboyba, mondjuk.

A lecsó és csípőssége viszont különleges téma - így jár ezzel mindenki, aki már találkozott Dagadt Marci és aApukája lecsójával. Erről elég annyit tudni, hogy csak hegyeserős és almapaprika van benne. Kétszer ettem belőle és nem sokon múlt, hogy mostanra ne alulról szagoljam a chillipaprikákat. Az tényleg valami gyilkos dolog volt, nem tudok más kifejezést találni rá.

De vissza a lecsóhoz az asztalon. Kóstolás után rögtön kiderült, hogy rendelhetek még valami csípőset a tetejére, mint ahogy az is, hogy további dolgok miatt nem kell aggódnom. A hagyma, paprika, paradicsom pont jól voltak megsütve, nem voltak nyersek, de nem is voltak péppé puhulva.

A fűszerezés kiváló volt, amin segített az is, hogy kapott egy kis füstöt az egész dolog - talán még egy kis folyékony füsttel is volt dobva, bár a tányér szélén látható és díszítésül is szolgáló BBQ szósz is bizonyára hozzátette a magáét ehhez az érzéshez. Valószínűleg a kellőképpen vékonyra szeletelt szalonna is füstölt lehetett - s tegyük hozzá, hogy a szalonna ebben az esetben nem valami zsírcafatot jelentett, ráadásul nem is volt teletömve vele az étel. Pont elég volt az a néhány szelet, amit éreztem.

A szűzérmékkel sem volt nagy baj, talán hamarabb kellett volna megfordítani őket, mert az egyik oldal kicsit túlsült, de ez sem volt nagyon zavaró. Ugyanígy, a lecsó lehetett volna kevésbé szószos, de tényleg csak egy hangyányit.

Megyünk, még, eszünk még itt, jó az nekünk, s ha arra jártok, jó az nektek is.