Minden, ami csíp

My food. My spice.

Ezek lesznek az asztalon most...

2020. december 03. 21:43 - SimiTomi

A hét elejére, közepére szántam ezt a posztot, de elterelték a figyelmemet, két napja vinnyogva röhögök a “magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia” eme hiteles bemutatóján és azon, hogy mennyi mindent képesek egyesek megtenni a híres magyar keresztény beállítottságért.

Mindegy, eljött az ideje, hogy ennek örömére csapra verjek egy-két sört, ja, nem, chillisüveget.

Három a magyar igazság Brüsszelben is, így három szósz (OK, két szósz és egy málnalekvár) lesz most is az asztalon, a Fenevad kínálatából, mondanám, hogy a brüsszeli fenevad tiszteletére, de hagyjuk. Köszönhetően egyébként egy baráti családnak, akik éppen Nagymaroson lazultak azon a fesztiválon, ahol megjelentek a chillisek is. Ha jól tudom, most nem volt maga a Nagymarosi Chillifesztivál, kirakodók azért voltak.

img_0836.jpeg

A barátok meg jófejek és ajándékba kaptam tőlük három üveggel. Venni akartam, de nem kértek érte pénzt.

A Fenevadot pedig itt találjátok meg, ha valakit érdekelne, kattintson ide a honlapért, ide meg a facebook oldalért. A szószok és chillis dolgok Zalakaroson készülnek, Szatmári Gergely kistermelő konyhájában.

Erősségi sorrendben így vannak a szószok:

Maci a málnásban (egy chilli, a málnalekvár)

Ez egy kicsit folyékonynak tűnik lekvárnak, de meglátjuk.

Lidércnyomás (három chilli)

Sárgadinnyével készült, azt kedvelem, bár az üvegen csak annyi szerepel, hogy chilli paprika van benne, semmi konkrét, azt meg nem.

Vérszomj (öt chilli)

Hmm, ebben ott vannak az erősebb dolgok, fel is vannak sorolva rendesen: T Scorpion, Apocalypse, Big Red Mama, Carolina, Bhut Jolokia. Kíváncsi leszek.

Lássuk a medvét, na.

Szólj hozzá!

Elsőre ez így kiváló - három nagyon jó szósz

2020. november 27. 22:14 - SimiTomi

Szóval természetesen az első heti teszttel lemaradtam rendesen, de azért csak sikerült összehozni. Nem volt egyszerű, volt közben történés ezerrel, a kétévést karanténba tették 10 napra, mert a szomszéd bölcsis csoportban volt egy-két covidos gondozó. Persze mivel szabadság már elment a beszoktatásra meg a további szünetekre (szociális munka napja, egyéb covidos fertőtlenítés), nyilván táppénzen kellett otthon lenni.

Szerencsére a kieső bért fizeti az állam, mert hát Magyarország jobban teljesít, meg dübörög, meg minden.

Ja, nem. Még a gondozónők is 60%-os táppénzen voltak.

De ennyit erről, legalább nem volt sikertelen a dolog, sőt. Három szósz volt a tarsolyban kicsivel tovább, mint egy hét - illetve lett volna, mert hát elég hamar el is fogytak, szerencsére. Nyilván a család többi része is rájuk kattant, annyira megtetszett nekik.

Haladjunk sorban, ahogy leginkább tetszettek - még az utolsó is jobb, mint egy átlag bármi, igazából lehelletnyi különbségek vannak köztük csak.

Tovább
1 komment

"Rakhattál volna bele csípőset is!"

2020. november 22. 12:52 - SimiTomi

Ezt kaptam meg egy barátomtól, akinek elküldtem a lenti fotókat a lecsóról, amit készítettem és aztán kellemesen megszenvedtem, ahogy azt kell.

Arra jutottam, hogy nem kívánom ezt senkinek, de aztán rájöttem, hogy Szíjjártónak vagy Németh Szilunak beleférne azért.

Egyébként egyszerű lecsó lett, viszont az a három habanero megbolondította kicsit. Még szerencse, hogy nem tettem bele még egy erősebbet...

 

Szólj hozzá!

A jövő heti adag - tesztek

2020. november 06. 16:26 - SimiTomi

Mivel nem nagyon haladok a bontással meg a tesztekkel, viszont szeretek sokat játszani a szószokkal, gondoltam, kitalálok valami mást, hátha akkor rendszeresebben tudok posztolni.

Péntekenként új csomagot nyitok, három különböző szósszal. Egy hétig tesztelem őket, aztán jöhet az összesítés, talán ennyi idő alatt lesz idő kipróbálni itthon, irodában, ezen meg azon, biztos, ami biztos.

Nem egy gyártótól választok szószokat, az is lehet, hogy igazán erős nem is lesz benne, most például lesz egy olyan is, amit direkt azért nyitok, mert a gyerek meg szeretné kóstolni. Jó lenne egy videós teszttel kezdeniE, amiben megkóstolom egy-egy kanállal hirtelen, de videóban még nem vagyok annyira jó. Vagy abban sem, na.

Ezen a héten ezek lesznek a porondon.

img_0720_2.jpeg

Tabasco Sriracha

Találtam a Sparban, nem tudtam otthagyni. Illetve dehogynem, elsőre mindenképpen, 1500 körüli összegért mérik, de másodjára, két nappal később már tényleg meg kellett vennem. Imádom a sriracha szószt, ahogy azt kell.

Volt is öröm otthon!

Édes Csípés - Chilli Hungária Manufaktúra

Ezt még akkor vettem, amikor a WAMP Design vásáron jártam, és igen, azóta a szekrényben pihent. A társát már kinyitottuk, de arról majd a jövő héten, most három új üveget akartam nyitni, az első lépésnek ilyennek kellett lennie.

Chipotle chilikrém - Rob-Chi chilitermékek

A második szerencsés látogatásom a MOM Kult előtt, ekkor az Őszikert nevű rendezvényen már három különböző chillitermesztővel is találkoztam, onnan a termék.

Szóval, egy hét ezzel a hárommal, nézzük, mit tudok beletenni a család, munka, blog, tanulás kombó mellett a csípős dolgokba.

Szólj hozzá!

Egy ilyenre már nagyon vártam...

2020. október 09. 15:07 - SimiTomi

Régóta keresek már egy nagyon jó kis savanyúságot, ami esetleg több, mint egy szeletelt-savanyított jalapeno, amit persze szintén nagyon szeretek, de valami erősebb, karakteresebb dologra vágytam.

OK, régóta, ebbe mondjuk számoljuk bele, hogy néhány évet kihagytam mostanában a keresésben, mert jóval kevesebb chillit és csípőset ettem, de úgy látszik, most olyan jó ütemben tértem vissza, mint Szijjártó Peti az adriai nyaralására.

Azt már írtam, hogy a blog újraindítása óta hányszor futtotam bele chillis rendezvényekre anélkül, hogy ki kellett volna mozdulnom a kerületből - ahol aztán találkoztam is a Chili Hungária Manufaktúrától Diczkó Lászlóval, akitől be is vásároltam. Most meg aztán jelezte, hogy van egy új ötletük, ami aztán hamar termékké is vált, adna belőle egy adagot. Meg is kaptam, most vasárnap, kicsit izgultam, hogy ajándék lónak, meg minden, mi lesz, ha nem az igazi, mit írok majd, de szerencsére ezzel nem lett baj.

A kóstolással már annál inkább, mert aznap el kellett halasztanom, elképesztően másnapos voltam ugyanis, ami rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel, de olyankor egyszerűen nehezebben bírom a csípőset. Általában persze ez nem szokott megakadályozni semmiben, annál nagyobb galibát okoz viszont harmadnap.

Túl sok belső információ? Lehet, de sebaj.

Szóval másnap bontottam az üveget, ami egyébként már ránézésre is tetszetős, az üveg maga nem a szokásos befőttesüveg, a cimkén viszont dolgoznék még egy keveset, lehet még azt cicomázni. A tartalom viszont már első ránézésre is nagyon kellemes, sok piros habanero a vöröshagymákkal, most, hogy írok róla is összefut a számban a nyál.

Bontás után jön viszont a lényeg, először az illat. Picit ecetes, picit hagymás - nagyon habaneros. Tulajdonképpen már az illata is csíp, annyira jön belőle az a gyümölcsös habanero illat, amit nagyon szeretek. A levet kóstolva nem a gyengébbik, maradék habák kerültek az üvegekbe, de ez nyilvánvaló lesz akkor is, amikor sikerül kibányászni egy-egy darabot a negyedelt (vagy nyolcadolt, vagy mi) hagymákból, esetleg a fél habanerókból.

Nem tépi le az ember száját, de a csípés kellemesen szétfolyik a számban és ott is marad jó hosszan, ahogy azt kell. Nem öl meg, de erős, ami mellett szerencsére lehet érezni az ízeket is, én pedig a habaneró és társai ízét ki nem hagynám, ha már ott vannak, ugye.

A habanero meglehetősen és meglepően ropogós maradt, jó vastag húsú, nagyon jó bármivel ropogtatni, mint ahogy a hagyma is kemény maradt. Miután megettem belőle párat, érkezett néhány nem olyan erős chilli, szóval lassan fogy is azért, de elég lesz még valameddig.

Én egy hangyabokányit több hagymát tettem volna bele, az arányokat eltolva kicsit, hogy a hagymát is lehessen bőven fogyasztani, illetve lehet még játszani majd a lé fűszerezésével, de azt kell mondjam, nagyon tetszik a dolog. Részemről rendelek is belőle még, biztos, ami biztos.

Innentől a következő valamirevaló savanyúságnak nagyot kell alkotnia, most magasra került a mérce.

MACpont: 8/10

Legyen otthon?: Mindenképp!

2 komment

Van valamilyen csípősöd? Ööö, talán találok valamit...

2020. október 03. 16:48 - SimiTomi

Rögtön a lényegre térve, valahogy így néz ki most a hűtő itthon.

img_0483.jpeg

És így néz ki, ha összeszedem a szószokat, krémeket, beszerzett dolgokat a konyhaszekrényből.

img_0482.jpeg

A hűtős dolgok bontottak, a szekrényesek még nincsenek nyitva.

Ez utóbbiakról írnék mindenképpen, de egyszerűen nem haladok. Persze ez az én bajom, csak akartam jelezni, hogy dolgozom az ügyön, meg minden.

A lényeg, hogy most, hogy újrakezdtem a csípősblogot (is), hirtelen megszaporodtak a szószok a közelemben, meg hirtelen jönnek a mindenféle rendezvények, ahol chilit lehet venni - holnap, október 3-án is találkozom egy csapattal, a Hungária Chili Manufaktúrával, hogy adjanak valami finomságot.

De mikor végzek mindezekkel?

Azt már megfogadtam a legutolsó rendezvénynél, hogy nem veszek addig szószt, amig ezek nem apadnak le legalább - és tartottam is. Csak valahogy az írás nem jött össze.

De igyekszem.

Szólj hozzá!

Így kezeld a csípőst otthon - az alapok

2020. szeptember 29. 22:14 - SimiTomi

Egy időben nagyon sok chillit, szószt, krémet, őrleményt, szóval csípőset ettem, akkor nagyon ment a blog is, meg a Facebook is (most meg egy lájkolója van egyelőre az oldalnak, de majd lesz ez jobb is), aztán ez abbamaradt csöppet, kihagytam néhány évet.

Viszont most újrakezdtem az egészet, facebookostul, instagramostul, gondoltam teszek bele egy kis munkát és energiát, meglátjuk, mi lesz belőle.

Rögtön be is szereztem néhány chillit és szószt az első helyszínről, ahol találtam, erről írtam már, ugye.

Aztán meg annyira kijöttem a gyakorlatból, hogy elkövettem az összes alap hibát, amit csak lehet.

Kezdetnek csak simán ugyanazzal a késsel vágtam a gyerek kajáját, mint amivel a chillimet. A gyerek meg csak mondta, hogy forró, én meg mondtam neki, hogy de megfújtam, hagyjál már. Aztán az anyja is megkóstolta, és el is küldött a fenébe.

Jól meg is töröltem az egyik gyerek orrát a chillis kezemmel, ő sem volt olyan boldog.

Reggel reggeliztem egy jót, otthagytam a tányért az asztalon, megnyugodva elvittem a gyereket a bölcsibe beszoktatásra - a lányom meg írta, hogy köszöni szépen ő is meg a nagymami is, itt prüszkölnek meg van minden bajuk, mert arról a tányérról esznek. Vagy ettek vagy mi.

Jóval korábban, még az első chillis szakaszomban voltak kemény történetek, mikor az orrfolyós gyerekről nem tudtam, hogy miért kiabál és miért nem akarja kifújni az orrát úgy, hogy én fogom a zsebkendőt - aztán rájöttem, hogy minél jobban törlöm neki, annál jobban sír, nyilván előtte meg chillit szeleteltem.

Mindegy, a lényeg, hogy most azért hamar leesett, hogy itt az ideje biztosra menni, három gyerek mellett nem viccelünk (nagyon).

Úgyhogy be is vásároltam, meg ki is sajátítottam dolgokat, előbbit az IKEA segítségével, utóbbit meg csak otthon.

img_0369.jpeg

Vettem egy kisebb vágódeszkát, saját tányérokat, fakanalat a főzéshez, néhány késről, kanálról, villáról meg elmagyaráztam mindenkinek, hogy azokat inkább engedje el, ha lehet. Ami még nincs, de lesz, az egy gumikesztyű, ami sokat segíthet, ha éppen szeletelés közben kell pelust cserélni, ugye.

Amit még megtettem, az a szószok, krémek egy helyre gyűjtése, ezzel nem tehetek rosszat - bár ezekhez nem nagyon nyúl senki. Mondjuk a kétévesnek még nem magyaráztam el külön, de ő még ritkán fordul elő olyan magasságokban a hűtőben vagy a szekrényben.

Alapnak ez nem rossz, de ez csak az első lépés, itt csak az otthoni fogyasztásról beszélünk, és annak kellékeiről, ez persze bővül, ha már főzni, sütni, feldolgozni szeretnénk, de most még csak itt vagyok, ennyi elsőre elég ahhoz, hogy a nagy veszélyeket elhárítsam a többiek feje fölül.

Aztán meglátjuk, mit hoz a jövő, ugye.

Szólj hozzá!

Ezért (is) szeretem a 12. kerületet - Őszikert és a chillik

2020. szeptember 15. 22:37 - SimiTomi

Megint sikerült belefutnom egy rendezvénybe, mikor máskor, mint úton a játszótérre. Egyszerű vasárnap délután.

Most éppen valami Őszikert című rendezvény volt a MOM Kult előtt, és ha a Wamp Design vásáron van chillis stand, akkor itt miért ne lenne? Benéztem, aztán meg is találtam mindent, amit kerestem - sőt, még többet is.

Feleségem meg is jegyezte, hogy biztos nem merem elmondani, hogy mennyiért vásároltam megint - úgy, hogy még mennyi bontatlan kisebb-nagyobb üvegcse van a hűtőben vagy a szekrényben. Írok is majd egy rövid posztot belőle, csak, hogy lássátok, ugye.

Node.

A lényeg, hogy benéztünk, nyilván családilag, aztán az ötödik kis asztalka már a szokásos piros-narancs-barna színekben tündökölt megrakodva szószos üvegekkel rendesen. Mint kiderült, ez volt a Rob-Chi.

img_0479.jpeg

Kellemesen el is beszélgettünk, hogy aztán rohanhassak pénzt felvenni, mert csak kápéban lehetett.

Tovább
1 komment

Meglepetés a szomszédból - tabasco chili

2020. szeptember 10. 21:38 - SimiTomi

Valamikor nem is tudom mikor és nem is tudom, hogy miért, de regisztráltam a Mi Utcánk nevű kezdeményezésre, aztán azóta már vagy kétszer-háromszor használtam is, mit ne mondjak, az alkalmazás közel sem tökéletes, gondolom, a felhasználók sem, de hasznosnak hasznos. Szereztem már kovászos kenyeret, befőttes üveget - és most néhány chilit.

Történt ugyanis, hogy egy szomszéd (az alkalmazás összerakja az egymáshoz közeli embereket, posztolsz, hogy mid van vagy mid nincs, aztán várod, hogy lesz-e valami) írta, hogy érik a tabasco chilije, én meg gondoltam, mi baj lehet, ha már.

El is zarándokoltunk érte, nyilván a szomszéd nem három háznyira, hanem mondjuk tíz utcányira lakik, meg nyilván a kinézett útvonalon a babakocsival nem tudtam menni, mert valami hosszú lépcsőn kellett volna, így hát kerültünk, ami engem nem zavart, csak három gyereket, akiket magammal cipeltem, mondván, hogy mindjárt megyünk a játszótérre.

Volt is nyűglődés közben, ahogy azt kell.

Tovább
Szólj hozzá!

Még szerencse, hogy benéztünk - WAMP Design vásár, MOM Kult

2020. augusztus 26. 15:17 - SimiTomi

Egy átlagos napunk a három gyerekkel valahogy úgy telik, hogy ébredés, étel-ital, játszótér (1-2-3-4 féle), haza enni-inni, aztán kis pihenés, mert a legkisebb még alszik kora délután, majd ébredés után megint csak egy kis játszótér valahol.

Nem is ez igazán a lényeg, hanem hogy valamikor néhány héttel ezelőtt egy vasárnap reggel is nekivágtunk az első körnek, éppen a gyermek úgy döntött, hogy irány a MOM Kult játszótere. Arrafelé sétáltunk, amikor feltűnt, hogy van ott valami vásár, gondoltam lehet, hogy érdemes lenne benézni. Messziről az látszott, hogy WAMP Design vásár, gondoltam, úgyis imádom a túlárazott designer termékeket, mi baj lehet, nézzünk be.

Baj nem is lett, bár a gyerek nem akart bemenni, de én toltam a babakocsit, szóval ebbe sem volt beleszólása.

Nem is találtam semmit, árakat nem is mertem nézni, de aztán a sor végén feltárult a mennyország, ez a látvány fogadott.

img_0212.jpeg

Nem is voltam rest, szétnéztem, kóstoltam, vásároltam is. Szerencsére a chilli nem aranyárban volt, teljesen elfogadható, sőt, még olcsó is volt. A chillik darabja volt 250 forint, vettem is vagy ötöt. Meg persze szószokat is egy csomaggal.

Tovább
Szólj hozzá!

Ez kicsit furcsa lett - Spitfire Chilli Mustard

2017. április 28. 13:10 - SimiTomi

Munkahelyem integrálódott egy nagyobb halba, földrajzilag én maradtam a régi helyen, de gyakran kell járnom egy másik épületbe, amihez metrózni kell, ott nyáron meleg van, télen hideg, ősszel esik az eső, meg bármikor is eshet az eső, meg mindig felidegesít a parlament is, hogy hogy van ez mostanság - így arra jutottam, hogy ilyen esetekben megérdemlek egy jó kis kedvességet.

Így ilyenkor mindig ellátogatok a közeli Culinaris egységbe és vásárolok valami jó kis cuccot, ami nekem való.

Az első alkalommal ez a Tracklements Spitfire Chilli Mustard nevű dolga lett.

img_1248.jpg

Utánanéztem, a Tracklements egy angol vállalkozás, a 70-as évek óta gyártanak mindenféle finomságot, a nevükhöz fűződik például az első magos mustár az országban (állításuk szerint, legalábbis, én meg nem kérdőjelezem meg, ugye).

A lényeg, hogy hazakerült, s valójában nincs is vele nagy bajom.

A színe erős sárga, de nem a rikítós fajta, már-már barnásnak is mondhatnám, kellemes, semmi gond.

img_1250.jpg

Az állag, na, azzal nem nagyon tudtam igazából mit kezdeni. Kicsit habos, olyan, mintha apró buborékok lennének benne, olyan, mint a habos csokipudingok, bár azoknál azért tömörebb. Könnyen kenhető, ebből kifolyólag.

De a lényeg nyilván az íz.

Hozza a rendes jó angol mustár szintet, egy-egy nagyobb adag rendesen meg tudja könnyeztetni az embert, amolyan tormás módon, hogy minden összeszaladjon. Kicsit édeskés, ez eddig OK. Viszont utána nem jön meg a chilli ereje, csak a mustár-csípés marad mindvégig. Vagy legalábbis nem olyan szinten, mint azt én vártam.

img_1249.jpg

Valami van, de nagyon halványan, inkább csak finom utalás féleképpen, ami kevés, én kedvelném, ha csípne a chilli is, ahogy annak kell.

A felhasználás sokféle lehet, a következő nekem mindenképpen egy kis mustáros sült hús lesz, eddig volt kenyéren, volt virslivel, volt salátán, szóval egész barátságosan viselkedett.

Az ára 990 forint a Culinarisban, ami nem éppen az olcsó kategória, de azért vállalható.

Viszont szerintem el lehet költeni jobban is a pénzt, illetve vannak azért ennél jobban chillis dolgok is.

Szólj hozzá!

Akkora csalódás, hogy a fal adta a másikat

2016. december 01. 20:19 - SimiTomi

beaver-brand-wasabi.jpg

Lehet, hogy én rontottam el, simán. (Nem)

Az történt, hogy már nagyon régen kinéztem egy nagyon jól dizájnolt, kellemesen csábító terméket az Auchan Nemzetközi áruk sorában, csak meglehetősen drágának tűnt, így nem nagyon vállalkoztam a kipróbálásra.

A termék a Beaver Brand márka tagja, akiket pedig a Beaverton Foods Inc. gyárt, az sem esett túl jól, hogy a cég honlapján 3,80 dollár az ár, ami barátok közt is mondjuk 1000-1100 forint, de végül is egy árduplázódás azért simán benne van, amíg ideér a dolog. Volt vagy négyféle termék, a leginkább az "Extra hot Jalapeno Mustard" izgatta a fantáziámat, de végül is bármelyik jöhetett volna.

Tovább
1 komment

Ez bizony mellé - savanyúság a piacról

2016. november 12. 18:16 - SimiTomi

xmasbell-pickles01.jpg

Szóval a kedvenc kis piacomon időnként belefutok egy-egy adag jalapenoba vagy chilli-mixbe - most meg savanyúságot találtam.

Kétféle volt, az egyik pfefferoni, a másik viszont tulipánpaprika, minden töltés nélkül, csak a cucc maga ecetes lében. A kérdésemre, miszerint csípős-e, azt a választ kaptam, hogy a pfefferoni nagyon halványan, a tulipánpaprika viszont meglehetősen. Így vettem is belőle egy üveggel.

Tovább
6 komment

Jalapeno az egyik kedvenc piacomról

2016. július 06. 11:59 - SimiTomi

Van egy kis piac a 12. kerületben, a Városmajori templomnál, ahol elég gyakran vásárolok, hetente kétszer, mondjuk. Hétfőn, szerdán és pénteken tolják itt a Szövetség az Élő Tiszáért csapat tagjai, igen kedves emberek és jó kis cuccokat is árulnak.

Van itt minden, jobbára zöldségek, de Szabolcs árul például házi készítésű sajtokat, házi húsokat, van gyümölcs és vannak egyéb árusok is, tészta, gyümölcslé, pék, torma, mindenféle.

És most szerencsére már van jalapeno és chilli is, nyilván idényjelleggel, de kellett is vásárolnom belőle, hogy megkóstoljam.

jalapeno-piac1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Létavértesi torma chillivel (inkább nélküle)

2016. június 19. 10:51 - SimiTomi

Az egyik korábbi posztban kóstoltam egy kis kézműves, őstermelő tormát, amiben chilli volt Danka Krisztián háza tájáról, és ami aztán valahogy együtt nem működött, pedig külön-külön rendben volt minden.

Na, mindenesetre akkor is írtam, hogy van annak egy második változata amiben viszont már nem a Danka chilli van, hanem valami más, aminek az eredetéről nem nagyon tudni semmit.

tormas-chilli-red1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Pokoli burger, Fald Fel Amerikát!, Szigetszentmiklós

2016. május 27. 11:19 - SimiTomi

Nohát, ezt ugyan már próbáltam, de most egy másik projekt kapcsán megint elmentünk az egységbe, és mivel már nem is emlékeztem, hogy ez van, újult erővel választottam a Pokoli burgert.

Aztán először akkor lepődtem meg, amikor megcsapta az orromat és a torkomat a sercegő-piruló jalapeno illata és az a torkomat kaparó érzés, amiről bármikor tudjuk, hogy chilli van a tűzhelyen!

ffa-place2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Együtt valami nem ment...

2016. május 21. 14:59 - SimiTomi

Ezt a torma dolgot már nagyon régen ki akartam próbálni, van egy kedves kis piacom, nagyjából a Csaba utca elején egy templom előtt, hétfőn, szerdán és pénteken jönnek Szolnok környékéről termelők és árulják a portékát. Itt szoktam sajtot venni Szabolcstól, zöldséget a többiektől, gyümölcslevet másoktól, néha meg még ezt meg azt, ami jön, mert vannak fűszerek, szárított bigyók, de most már kézműves szappan, kenyér meg mi nem már, na.

A lényeg, hogy van egy sátor, ahol a gyümölcslevek, magok, ilyesmik vannak, és ahol egyszer csak megjelent néhány szépen csomagolt ecetes torma is.

tormas-chilli1.jpg

Az üveg szép, nem a sima tormás, hanem igényes hatszögletű, a címke is jól kidolgozott, harmonikus, jó ránézni, na.

Tovább
Szólj hozzá!

Csípős összeállítás sör és kolbász mellé

2016. május 07. 19:23 - SimiTomi

Péntek este úgy alakult, hogy megittunk pár sört Józsival, s mivel a feleségek fölzavartak minket, hogy süssünk a gyerekeknek valami vacsorát, így bedobtunk mellé magunknak is egy kis kolbászt.

A kolbászhoz meg mi dukál?

Chilli, meg mustár, meg torma, meg sör, de azt már mondtam.

Így lett belőle ez a kis tálacska.

sausages-and-sauces1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Apró kis üvegek a szekrényben megbújva

2016. május 04. 12:07 - SimiTomi

Nohát, mivel mostanában nem olyan lendülettel fogyasztottam a csípős szószaimat, mint régen, felhalmozódott a szekrényben egy komolyabb adagnyi cucc - gondoltam, épp ideje lehet ennek véget vetni.

Jelenleg már nincs bontatlan öveg/doboz/akármi a rendszerben, tehát előbújhatnak a hátsó sorokban elhelyezett egységek a napfényre. Lesz egy pár mindenféle, és mivel igyekszem rendszerezni a blogot/blogolást is, így lesz majd belőle poszt is, ahogy azt kell.

Ami várható, emlékeim szerint ilyenek lapulnak valahol:

  • Jack Daniels BBQ szósz,
  • nagyon erős torma chillivel,
  • XMACX chilli szósz,
  • valami portugál ajándék chilli szósz,
  • van egy chilliszósz-válogatás is,
  • és nem tudom még, hogy mi.

Na, aztán a tippekből tettek lettek, benéztem és ezt találtam a szekrény mélyén.

sauces-at-home3.jpg

 Nem tűnt olyan soknak, aztán mikor a dolgok mögé néztem, kiderült, hogy azért van még ott egy-két dolog. Kiterítve így néznek ki.

 Na, ezekkel fogok majd elbánni valahogy a következő napokban, hetekben. Nyilván nem lesz mindegyik erős, sőt, ahogy elnézem, ezek nagy része a gyengébb kategória lesz, de mindegy, lesz mivel elütnöm az időmet, gondolom...

A vége tehát itt állt meg valahol:

  • Jack Daniels BBQ szósz,
  • nagyon erős torma chillivel,
  • XMACX chilli szósz,
  • valami portugál ajándék chilli szósz,
  • van egy chilliszósz-válogatás is,
  • Hot Headz Naga
  • kézműves chilli szósz Szekszárdról (a borfesztiválon vettem)
  • torma fokhagymával
  • Encona BBQ szósz
  • Dr. Pepper BBQ szósz
  • medvehagymás dijoni mustár (kézműves, Parádon vettem)
  • Édes Csípés Chilli szósz (Mammutban vettem)
  • citromos habanero por (Mexikóból).

Na, hajrá.

Szólj hozzá!

Én vagyok mérges, nem a burger

2016. április 20. 13:20 - SimiTomi

Nem mintha igazából valami nagyon másra számítottam volna, de azért ennél mindenképpen többre.

Adott az Angriest Whopper nevezetű, mindenhol chillit magába foglaló prémium burger a Burger Kingnél. Ha már végre a zsömlébe is tesznek chillit, hát azt gondolom, érdemes megpróbálni.

El is mentünk, ahogy azt kell, hogy aztán ezzel jöjjünk haza.

chilli-burger-blog3.jpg

A bal oldali versenyző a mérges burger, ránézésre sem annyira szimpatikus, valahogy érezhetően élelmiszerszínezék kinézete van a dolognak (update: ők azt mondják, nincs benne, hát, legyen így - de akkor is fura színe van). A jobb oldalon a normál chilli burger, amit Dóri vett magának, na abban sem volt sok köszönet.

Tovább
4 komment

Alsógatya, cseresznyepaprika

2016. március 09. 15:39 - SimiTomi

Nohát, így majdnem két évvel az utolsó bejegyzés után legyen az, hogy jön megint egy. Aztán még az is lehet, hogy több is lesz. Megint van kedvem csípőset enni, vagy valami ilyesmi.

Névnapomra tökéletes időzítéssel megbetegedett a kisebbik gyermek, ami miatt otthon maradtak Anyával, így csak a közeli Aldi maradt mint lehetőség, hogy ajándékot vegyenek nekem - így jutott két alsógatya meg egy doboz sajttal töltött paprika.

img_0145.JPG

Az alsógatyáról egyelőre nincs mit mondanom, a gyerekről meg azóta kiderült, hogy a megfázás-köhögés kombó tetejébe még sikerült összeszedni a bölcsiből a bárányhimlőt is. Ennek meg a nagymamiék örülnek a legjobban, mert így nem tudunk hozzájuk menni a hosszúhétvégre - gondolom, ezért is én leszek a hibás...

Mindegy, maradjunk a paprikánál, abból talán jobban jövök ki. African peppers, mondta a címke, a másik oldal meg azt, hogy cseresznyepaprika, olyat meg már láttam, úgyhogy reménykedtem is egy kicsit.

img_0146.JPG

Aztán reményeim el is párologtak, mert bár nem jelezték a dobozon, hogy csípős lenne, de hogy egyáltalán nem csípett, arra azért nem gondoltam volna. De hogy annyira nem volt ereje meg semmije, hogy még a nagyobbik (és jelenleg éppen nem beteg) gyermek is evett belőle.

Annyira nem tetszett neki, és igaza is volt, a sajt nem a legfényesebb, a paprika ugyan közelebb volt a ropogóshoz, mint a löttyedthez, de mégsem mondanám, hogy azóta is itt érzem a számban az ízét. De még azt sem, hogy lehet, hogy teszek még egy próbát vele. Ha valami, akkor egy kis édeskés mellékíz rémlik (ami lehet, hogy a repceolaj, olyat még nem pipáltam), de semmi különleges. Volt benne még olivabogyó is, de még az is felejtős volt.

Ahogy azt régen is mindig elmondtam (leírtam), nyilván nem ettől várom a hasmenéses-fájdalmas csípőspaprika-érzést, de azért valamit csak lehetne nyújtani, na.

Szólj hozzá!

Orosz savanyúság - minipattiszonok erő nélkül

2014. április 25. 13:20 - SimiTomi

 patisson-orosz01.jpg

"Apa neked mondjuk nem, de nekem egy kicsit igen - de kibírom!"

Ezt mondta Luca, mikor megkóstolta a csípős kis pattiszonokat, amikről aztán - legalábbis számomra - kiderült, hogy nem is csípősek. Az Arbat nevű boltban jártam, s ha már ott voltam, megkérdeztem az eladót, hogy mi van, ami csíp. Sorolta, mutatta a dolgokat, én meg ezen üveg mellett döntöttem, legközelebb majd gondolkodom is egy kicsit.

Tovább
Szólj hozzá!

La Costena - Salsa de Chile Chipotle

2014. április 04. 12:40 - SimiTomi

la-costena-chipotle.jpg

Pff, szóval jöjjenek a lejárt szavatosságú szószok, a három közül pedig a legelső, ez az itthon is kapható, de jelen esetben Mexikóból érkezett szósz. (Kösz, Dagi!)

Az értékéből nem sokat vont le, hogy nagyjából egy hónapja lejárt a szavatossága - egyáltalán nem érződött rajta, hogy lenne valami baja. És nekem sem okozott gondot - sem csípősséggel, sem egyéb úton-módon, ugye.

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása