Minden, ami csíp

My food. My spice.

Kihívások csokorban

2013. május 27. 13:08 - SimiTomi

montazs-3.jpg

Ha már egyszer csípős dolgokról írok, akkor nyilván nem kerülhetem el, hogy időnként egy-egy jó kis kihívást is megkóstoljak. Szerencsére nincs is ellenemre, bár az tény, hogy kezdem azért érezni a határaimat...

Azt már többször leírtam, hogy világbajnok a chilizabálásban nem leszek - legalábbis a rövidtávfutásban. A múltkor saját káromon megtanultam, hogy van az a pillanat, amikor fel kell(ett volna) adni a kajálást - erről még nem írtam, de igazán komoly gondokat okozott az az este. Már vagy két-három éve volt, megettem egy Kamikáze hamburgert a Manga Cowboy-ban, amit kértem, hogy a csirkeszárnyakhoz használatos szósszal csinálják, de legyen jó erős.

Nem kíméltek a fiúk, le is csúszott a dolog, viszont utána úgy gondoltam, csak nem hagyhatom ki, hogy egyek Kill Bill csirkeszárnyakat is. Na, ezt már nem tudtam megenni, kettő megmaradt - a másnapomat viszont senkinek nem kívánom. (Bár az is lehet, hogy a sok pálinka és sör miatt volt az egész...)

Nade. Összegyűjtöm nektek, hogy hová érdemes menni, ráadásul őszintén bevallom, hogy mi sikerült és mi nem. A leírást meg belinkelem, jól. A sorrendet az határozza meg, hogy nekem mennyire tetszett a dolog, legyen ennyi örömöm nekem is...

"Kihívásos" ételek

Gyerekzsúrra kiváló (muhaha)

Szégyenszemre nem tudtam megenni (khmm)

  • Manga Cowboy - Kamikáze hamburger kis extrával, majd a Kill Bill csirkeszárnyak egy része már nem ment...
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr365320307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.