Valamikor nem is tudom mikor és nem is tudom, hogy miért, de regisztráltam a Mi Utcánk nevű kezdeményezésre, aztán azóta már vagy kétszer-háromszor használtam is, mit ne mondjak, az alkalmazás közel sem tökéletes, gondolom, a felhasználók sem, de hasznosnak hasznos. Szereztem már kovászos kenyeret, befőttes üveget - és most néhány chilit.

Történt ugyanis, hogy egy szomszéd (az alkalmazás összerakja az egymáshoz közeli embereket, posztolsz, hogy mid van vagy mid nincs, aztán várod, hogy lesz-e valami) írta, hogy érik a tabasco chilije, én meg gondoltam, mi baj lehet, ha már.

El is zarándokoltunk érte, nyilván a szomszéd nem három háznyira, hanem mondjuk tíz utcányira lakik, meg nyilván a kinézett útvonalon a babakocsival nem tudtam menni, mert valami hosszú lépcsőn kellett volna, így hát kerültünk, ami engem nem zavart, csak három gyereket, akiket magammal cipeltem, mondván, hogy mindjárt megyünk a játszótérre.

Volt is nyűglődés közben, ahogy azt kell.

Mindegy, mentünk felfelé, mentünk lefelé, jobbra, aztán balra, aztán odaértünk, az erkély ablakában láttuk is a növényeket, s a kedves hölgy (aki egyébként a kovászos kenyeret is sütötte) már hozta is a csomagot.

Alapvetően csak néhány tabascora számítottam, de volt mellettük meglepetés is, mert ő meg kapott valahonnan habanerot, amit megosztott velem, én meg örömmel fogadtam, mert volt közt csoki haba is, azt meg nem utasítjuk vissza.

Hazaérve ki is próbáltam, vasárnap levesbe került a tabasco-ból néhány karika, elégedett is volt, ettől sokkal többet nem várhatunk. Kellemes melegség egy jó kis leveshez, finom íz, mi kell még?

A chilik állaga azért nem volt a legjobb, hangyabokányit puhák, már-már szöttyedtek voltak, de ettől még határozottan fogyaszthatóak és élvezhetőek maradtak, próbáltam is őket mindennel, mint a mellékelt ábra mutatja.

Nade.

Már nem volt ilyen szerencsém a habanero-kkal, illetve azok pont az ellenkezőjét hozták. Kellemes, ropogós állag, a szokásos csodás illat - viszont nem voltak hajlandóak csípni egy dekát sem. Sehogy sem.

Persze azért elfogytak, de ettem mellé mást is, biztos, ami biztos.

Viszont, hogy legyen csattanó, valamikor hegynek felfelé úgy becsípődött egy ideg a combomban, hogy alig bírtam továbbmenni. Három napig tartott, mire rendbejött a lábam valamelyest.

Egy élmény volt a kölköket másnap reggel iskolába vinni!