Régóta keresek már egy nagyon jó kis savanyúságot, ami esetleg több, mint egy szeletelt-savanyított jalapeno, amit persze szintén nagyon szeretek, de valami erősebb, karakteresebb dologra vágytam.
OK, régóta, ebbe mondjuk számoljuk bele, hogy néhány évet kihagytam mostanában a keresésben, mert jóval kevesebb chillit és csípőset ettem, de úgy látszik, most olyan jó ütemben tértem vissza, mint Szijjártó Peti az adriai nyaralására.
Azt már írtam, hogy a blog újraindítása óta hányszor futtotam bele chillis rendezvényekre anélkül, hogy ki kellett volna mozdulnom a kerületből - ahol aztán találkoztam is a Chili Hungária Manufaktúrától Diczkó Lászlóval, akitől be is vásároltam. Most meg aztán jelezte, hogy van egy új ötletük, ami aztán hamar termékké is vált, adna belőle egy adagot. Meg is kaptam, most vasárnap, kicsit izgultam, hogy ajándék lónak, meg minden, mi lesz, ha nem az igazi, mit írok majd, de szerencsére ezzel nem lett baj.
A kóstolással már annál inkább, mert aznap el kellett halasztanom, elképesztően másnapos voltam ugyanis, ami rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel, de olyankor egyszerűen nehezebben bírom a csípőset. Általában persze ez nem szokott megakadályozni semmiben, annál nagyobb galibát okoz viszont harmadnap.
Túl sok belső információ? Lehet, de sebaj.
Szóval másnap bontottam az üveget, ami egyébként már ránézésre is tetszetős, az üveg maga nem a szokásos befőttesüveg, a cimkén viszont dolgoznék még egy keveset, lehet még azt cicomázni. A tartalom viszont már első ránézésre is nagyon kellemes, sok piros habanero a vöröshagymákkal, most, hogy írok róla is összefut a számban a nyál.
Bontás után jön viszont a lényeg, először az illat. Picit ecetes, picit hagymás - nagyon habaneros. Tulajdonképpen már az illata is csíp, annyira jön belőle az a gyümölcsös habanero illat, amit nagyon szeretek. A levet kóstolva nem a gyengébbik, maradék habák kerültek az üvegekbe, de ez nyilvánvaló lesz akkor is, amikor sikerül kibányászni egy-egy darabot a negyedelt (vagy nyolcadolt, vagy mi) hagymákból, esetleg a fél habanerókból.
Nem tépi le az ember száját, de a csípés kellemesen szétfolyik a számban és ott is marad jó hosszan, ahogy azt kell. Nem öl meg, de erős, ami mellett szerencsére lehet érezni az ízeket is, én pedig a habaneró és társai ízét ki nem hagynám, ha már ott vannak, ugye.
A habanero meglehetősen és meglepően ropogós maradt, jó vastag húsú, nagyon jó bármivel ropogtatni, mint ahogy a hagyma is kemény maradt. Miután megettem belőle párat, érkezett néhány nem olyan erős chilli, szóval lassan fogy is azért, de elég lesz még valameddig.
Én egy hangyabokányit több hagymát tettem volna bele, az arányokat eltolva kicsit, hogy a hagymát is lehessen bőven fogyasztani, illetve lehet még játszani majd a lé fűszerezésével, de azt kell mondjam, nagyon tetszik a dolog. Részemről rendelek is belőle még, biztos, ami biztos.
Innentől a következő valamirevaló savanyúságnak nagyot kell alkotnia, most magasra került a mérce.
MACpont: 8/10
Legyen otthon?: Mindenképp!
