Minden, ami csíp

My food. My spice.

Chilli projekt, december első hete

2010. december 02. 17:10 - SimiTomi

Kis helyzetjelentés a növények háza tájáról. Történt egy kis baleset, mert az egyik lámpánk kicsit elengedte magát - eltört a műanyag borítás, így a lámpa még bekapcsolt állapotban rázuhant a paprikákra. Egyet telibe is talált, így az nem bírván a meleget, kicsit elégett.

Íme a gyilkos:

Egyébként kifejezetten jól bírják ezek kis asztali lámpák, ahhoz képest, hogy milyen terhelés kapnak. Ez a kis kék versenyző gyakorlatilag szeptember vége óta egyfolytában be van (volt) kapcsolva s ez volt az első (és egyetlen) hibája. Mondjuk ez végzetes is lett. Számára is, meg a növény számára is.

És íme a növények ezen a héten.

Elég szépen növögetnek ahhoz képest, hogy milyen időjárásba csöppentek... Mindenesetre most így a hazai Lackó/Szasza/Tata-féle rettenet egyik képviselője elveszett, de a másik még állja a körülményeket. Reméljük a legjobbakat.

A másik csapatról nem tudok egyelőre képeket mutatni, de igyekszünk azt is behajtani.

(Megjegyzés: tudom, igen rosszak lettek a képek, de kénytelen vagyok a telefonommal fotózni jelenleg, mert egy barátom kölcsönkérte a gépet és még nem kaptam vissza. Persze a gyerekkel is ilyenkor történnek a mindenféle jó dolgok, amikről így lemaradunk, de sebaj...)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr202488837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása