Az orosz mustárok kapcsán felmerültek az angol mustárok is, így most lássunk egy kis összefoglalót, hogy hogy is volt ez az egész.

Az első angol mustárral akkor találkoztam, úgy 2000 környékén úgy döntöttem, hogy mivel nincs diploma, dolgozni nem nagyon kellene még, hát menjünk Angliába, aupairnek. Megtanuljuk a nyelvet is, szórakozunk is, minden rendben. A vége mondjuk ez is lett, de azért közben történtek érdekes dolgok, bár ez jelen poszt szempontjából annyira nem is érdekes.

Mindenesetre úgy alakult, hogy találtam egy családot, Chalfont St. Giles-ban laktak, odamentem, ott is maradtam. Nem sokáig, csak pár hónapig, aztán máshová mentem, annyi elég volt belőlük. Viszont itt futottam bele a hűtőben a Colman's mustárba.

A család étkezési szokásairól elég, ha annyit elmesélek, hogy minden fagyasztott volt, a meleg ételhez legközelebb az állt, mikor egy négy centi vastag húst kicsit megsütött a hipnotizőr feleség, mellé pedig adott párolt kukoricát. A férjnek egyébként nagyon tetszett, nem győzte dícsérni - lehet, hogy csak rám nem hatott a bűbáj?

Ebből kifolyólag a hűtő is üres volt, így magam is jobbára szeletelt kenyeret fogyasztottam náluk valami sonkaféleséggel és mustárral. Kevés mustárral.

Mert mikor először csináltam magamnak szendvicset, akkor egy kicsivel többet kentem rá a kelleténél és az ajánlottnál, így ami lehet, az összefolyt a számban. Nem nagyon gondolkodtam előtte, megláttam, hogy mustár, aztán kentem, mint az itthon jól megszokott Globus cuccot. Vastagon, ahogy illik.

Azóta már azt is tudom, milyen az, mikor tormába harap az ember.

Szóval találkoztam én már jó kis dijoni mustárral, ami azért erőteljesebb ízű, mint a hazaiak, de ez a kis sárga angol izé ahhoz képest igen kemény. Főleg, ha nem figyel az ember. Nem vettem még észre, hogy lenne benne torma, pedig nagyon olyan. A színe nagyon élénksárga, szinte már viccesen az, az íze pedig egyszerűen csodás, na. Érdekes módon viszont virslivel annyira nem jó, talán azért, mert nem érdemes vagy ajánlott nagy mennyiséget kenni rá - inkább kenem szendvicsre, sült húsokra, vagy salátákba. Mivel nagyon jellegzetes az íze, elég egy kisebb, közepes mennyiség is, hogy bármiben ott legyen.

Mindenesetre aztán így bárki ment Angliába, hozhatott nekem ilyet. Hoztak is, egészen addig, amíg végül is fel nem fedeztem a Tescoban, illetve British Store-ban. S ezzel át is térhetünk a következő versenyzőnkre, akit már ez utóbbi bolt kínálatában fedeztem fel, s próbáltam is ki.

Ebben az esetben sem csalódtam, szerencsére. A minőség kiváló, az szintén kiváló, nagyjából ugyanannyira "csípős" ez is, mint a Colman's, talán ez egy kicsivel gyengébb, így könnyebben fogyasztható. Ami viszont előny mindenképpen, hogy az állaga kicsit folyékonyabb, így jobban kezelhető - ezt jól tudtam használni virslivel is.

A színe nem annyira élénk, mint az előzőnek, de még mindig nagyon, nagyon-nagyon más, mint az itthon megszokott változatok. Szerencsére, teszem hozzá. 

A Colman's mustárt nem szorította le az első helyről, az biztos, viszont sajnálom, hogy már elfogyott. Így rendelhetünk ebből is mostantól, legalább csökken a veszélye, hogy kicsiny családom angol mustár nélkül marad...