Az egész végül is úgy kezdődött, hogy nem tudtam ellenállni a saját hülyeségemnek. Szöget ütött ugyanis a fejembe, hogy csinálhatnék saját finom kis ketchupot is, ha már, ugye.
Így vettem egy kiló paradicsomot, ami nyilvánvalóan nagyon jó döntés volt így március elején (a szósz még akkor készült...). Nyilván igen finomra értek a kis paradicsomok a kamionon. Lényegtelen, gondoltam, majd finoman fűszerezem és az dobni fog az összhatáson.
Nem is volt semmi baj igazából, ráadásul egész hamar el is készült a dolog.
Úgy kezdődött, hogy leforráztam ezeket a nagyon szép pirosra érett paradicsomokat, aztán lehúztam a héjukat. Ilyet utoljára valamikor tíz éve csináltam, akkor nem nagyon sikerült, így nem is próbálkoztam a dologgal - most viszont kiválóan.
Hiába, a rutin meg az évek, ugye. Höhö.
Ezt követte a paprika szeletelése, ez elég izgalmasra sikeredett, tekintve, hogy eléggé megszenvedtem - csíp az a habanero, csíp, nem is kicsit. Ekkor jöttem rá, hogy figyelnem kellene bizonyos dolgokra, például arra, hogy csípőspaprika-szeletelés után nem simogatjuk a gyereket. Szerencsére nem lett gond, de azért úgy döntöttem, hogy sok dolgot beszerzek, amik segítenek ellenőrzésük alatt tartani a dolgokat...
Nade.
Ennyi habanero került a paradicsom közé, és nem volt egyszerű felszeletelni őket. 100 gramm, ami a gyakorlatban mintegy 10 darab chillit jelent. Arányait tekintve pedig mintegy 10:1-hez a paradicsom:chilli arányszám. Jutott még bele három darab fokhagyma is.
Felszeletelve, feldarabolva így mutattak:
Ekkorra azért már került bele kis bors is, meg természetesen só. Adtam még hozzá egy kis olivaolajat - tényleg nem sokat, mert a múltkor kicsit túltoltam. Jöhetett még egy kis szerecsendió, aztán ment az egész a... bár végül is nem ment sehová, hanem a botmixert hoztam, s jöhetett az aprítás.
Ez igen jól sikerült, már egész ügyesen kezelem a dolgot - alig néhány csepp csapódott ki a tálból, mindenki nagy örömére. Főleg az enyémre, mert így egészen sok nagyon jó kis szósz készült.
Annyira erős lett viszont, hogy igazából nehéz is volt ízesíteni, mert nem lehetett sokszor megkóstolni, maximum két-három kiskanállal, aztán várni kellett néhány percet. Ami még került bele ezek után, az gyömbér illetve oregano, illetve még utántöltöttem borssal és sóval is. Néhány nap múlva jutott eszembe (kösz Csin!), hogy igazából ha lassú tűzön kicsit forralom az egészet, akkor szépen lassan elfől belőle a víz, ami nagyon kellett mert a csodás paradicsomok leginkább a víz mennyiségéhez járultak hozzá... A vízhez, de például a színhez nem nagyon. Mondjuk ellentétben az előző szósszal, ennek nem barna, hanem halványpiros színe van - mondjuk még messze áll a ketchupok vöröses színétől, de nincs is benne színezőanyag, ugye.
Természetesen a habanero jellegzetes ízét nem lehet kiirtani a szószból, az a legjellemzőbb, viszont a fent említettekből kifolyólag nem túl paradicsomos az íz. Ekkora mennyiséghez már egy kisebb darab gyömbér is kell, hogy ne vesszen el az íze - én azt simán reszeltem és kész.
A kedves barátaimnak úgy tűnik tetszett, mert sorban álltak kis üvegekkel s már majdnem elfogyott ez az egész komoly mennyiség...
A recept
- 1 kg paradicsom
- 100 gramm habanero
- három gerezd fokhagyma
- egy kisebb darab gyömbér (reszelve)
- fűszerek: só, bors, szerecsendió, oregano (ízlés szerint)
- olivaolaj (talán két-három evőkanálnyi)
És most már csak az a kérdés, hogy mennyire lesz jó ugyanez a szósz az otthon, anyukám kertjében termett paradicsomból?
