Minden, ami csíp

My food. My spice.

Halkakas halbisztró

2013. július 15. 09:18 - SimiTomi

2013-07-13 18.50.11.jpg

Kihasználtuk a lehetőséget, hogy itt vannak a nagyszülők, s Dórival kettecskén jól leléptünk egy szép kis szombat délutánon - már nem olyan sok van hátra a második versenyző érkezéséig, kicsit lepattintottuk az első versenyzőt, hogy kimozduljunk.

Gondolkodtunk, hogy hová is menjünk, aztán az lett, hogy vacsorázunk egyet, majdnem hamburger lett, de az egyik hely, ami arrafelé volt, zárva volt, a másikban meg a felhozatal nem volt olyan, hogy Dóri is tudjon valami normálisat enni - diétáznia kell szegénynek, ugyanis.

Így jött, hogy akkor legyen a Halkakas halbisztró, halat ehet Dóri is, én meg betolhatok egy halburgert, vagy mit. Aztán nem ez lett belőle, de nem bántam meg.

A lényeg, megérkeztünk, nem nagyon volt szabad hely, de szerencsére egy hatórás foglalásra még nem értek oda az arcok, egy férfi foglalta két főnek, lehet, nem jött össze a randi?, mindegy, köszönjük szépen, csati.

A vége részemről tokhal steak lett grillezett zöldségekkel, Dóri harcsagyrost választott. Ettünk még coleslaw salátát, én meg ittam Köleses félbarna sört, sajnos nem eleget, de így sem volt rossz.

2013-07-13 19.17.58.jpg

Nem volt semmi gond, a kaja nagyon finom, egy kicsit jöhetett volna hamarabb, de csak leheletnyivel, de nagyon finom volt minden. A tokhal állagra már-már nem is hal, hanem inkább hús, a zöldségek nagyon jól illettek hozzá, s finoman is voltak fűszerezve.

A tokhal steak is nagyon ízletes volt, egy kicsit talán vastagabb volt a kérge, mint kellett volna, de nem volt nagyon zavaró. Pikánsra fűszerezték, ezért egy hangyabokányinak a felét érződött, hogy csíp.

2013-07-13 19.22.05.jpg

Mivel sejtettem, hogy ez lesz a helyzet, rendeltem hozzá extra chilli szószt, amire annyit mondott előtte a nagyon kedves felszolgálólány (ő a tulaj is?), hogy semmi extra, valami ázsiai szósz, nem házi. Sajnos olyan is volt, nem is csípett egy dekát se, fekete pont, bizony.

2013-07-13 19.21.39.jpg

Ami még egy kicsit zavart, hogy az adagok lehettek volna nagyobbak, ha a steak a duplája, mondjuk, a köret meg kap még pluszba 20%-ot, akkor igazán jól laktam volna.

Egyébként nagyon jó a hely, ajánljuk mindenkinek, a csípős szószon meg lehet változtatni, ugye...

Étterem faktor: 8/10

Csípősség faktor: 2/10

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr185404313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása