Minden, ami csíp

My food. My spice.

Gabasco Pepper Cream

2013. október 15. 15:43 - SimiTomi

Photo 15-10-2013 14 51 51.jpg

Csak eljutottam végre oda, hogy nekivágjak a chillifesztiválos finomságoknak, s rögtön bele is csaptam a közepébe, szerencsésen. Nem csak a Gabasco miatt, hanem a másik miatt is, amit felbontottam, de ne rohanjunk, egyszerre csak egyet, ugye.

Az első pedig egy hazai őstermelő, a GaBkoChili néven közismert Nagy Gábor terméke, a Gabasco Pepper Cream lett.

Kívülről egyszerűen pöpec 8/10

Nem tudok mit mondani, egyszerűen nagyon szép az egész, úgy ahogy van. Szerintem házilag, otthon készült minden darabja, a papíron látszik a vágás nyoma, a címke pont megfelelő méretű az üveghez képest - nagyon elégedett vagyok, na.

Nyilván egy szép kis áthallás az egész a Tabascó-ból, de részemről ez is belefér, sőt, jó ötlet.

Photo 15-10-2013 12 06 56.jpg

Belül majdnem hibátlan 8/10

Kezdjük először az első néhány másodperccel, amikor megkóstolja az ember - mert az egyszerűen nagyon jó, olyan, mint mikor a kick-off után azonnal visszahordják touchdownra a labdát - hogy aztán jöjjön egy sárga zászló. Mert rögtön ezután a csoda után megjön a só íze is, ami viszont olyan, mint mikor Erős Pista ad egy okos kis tockost, hogy na, nyugizzál, itt vagyok én is, öreg.

Szóval hogy a só egy kicsit jobban átveszi az uralmat néhány pillanat után, mint azt szeretném, pedig a chillik elsőre olyan ízorgiával kínálnak meg, hogy alig kapsz levegőt. Van benne Naga Jolokia, Red Habanero, Caribbean Red, Khrisna Jolokia, s ezek együtt bearanyozzák a napot.

Állagra kellemesen sűrű, de azért lédús, nem szárad ki hamar, igaz, nem is tart sokáig, nálam néhány nap alatt kiürült a nem túl nagy üvegcse.

Photo 14-10-2013 10 01 09.jpg

Erős, mint a bűn - nagyon erős szint, 8/10

Ezzel már vigyázni kell, hogy mennyi is az annyi, egy-két kóstolás után a pofacsontom és az arcom kellemesen elkezdett izzadni, a csípés pedig a számban nem nagyon akar elmúlni. Ráadásul azt sem mondhatnám, hogy csak a torkomban vagy a nyelvemnél éget a dolog, mert gyakorlatilag mindenhol tűz van számban.

Több szinten is meg kell küzdjön vele az ember, ha rendesen akarja fogyasztani - ha értitek, mire gondolok, ugye.

Használni sokfelé 7/10

Kentem kenyérre, érdemes levesben is próbálkozni vele, került töltött káposztába, illetve pörköltbe is, sehol nem vallottam szégyent vele. Így viszont hamar elfogy, sajnos.

Emlékeim szerint olcsó 8/10

Ha jól rémlik, alig 5-600 forintot fizettem érte, ami egy kicsit soknak tűnik a kis üveghez képest, de a szósz kárpótol mindenért, ahogy illik.

Rendelni is lehet, néhol el is lehet csípni 7/10

Lehetőség van bőven, tájékozódni pedig lehet a GaBko Chili blogján.

Amit a számok mondanak: 7.83

Amit én mondok: az egyik legjobb (ha nem "A" legjobb) hazai szósz, amivel őstermelőtől találkoztam, remélhetőleg sikerül fenntartani a minőséget - ebből bizony egyetek sokat!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csipospaprika.blog.hu/api/trackback/id/tr685569573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2013.10.15. 16:54:32

Köszönöm, ez jól esett!
Becsületes adagot rákentél arra a kenyérre! :)
Bízom benne, hogy a Gabasco szósz is feküdni fog neked!
süti beállítások módosítása