Sokadik magic jar érkezett már a jól megszokott forrásból - most is Szaszamama lepett meg valamivel.
Ebben kellemes kis piros chillinek álcázott taktikai atombombák voltak, szerencsére elég sokan ahhoz, hogy eltartson az üvegnyi adag néhány hónapig. (Mondjuk ebből azért pihent a hűtőben egy keveset, valójában az elmúlt 4-5 hétben estem neki úgy rendesen.)
Most tényleg belehúztam, bár azért napi kilenc-tíz darabnál többet nem tudtam fogyasztani belőlük - így viszont legalább nem okozott másodlagos és harmadlagos sérüléseket, problémákat. Még reggel felé sem, ugye.
Nyitás után ez a látvány fogadott, akkor még azt gondoltam, egy-egy szelet tormával van megbolondítva a rendszer - aztán kiderült, hogy az a két izé ott középen az az orvosi bizbaz, amivel a torkodat nézi meg az adott versenyző (spatula lehet, ha minden igaz, de a lapoc sincs túl messze a megoldástól).
Nem is volt egyszerű kiszedni őket, viszont a feladatukat teljesítették, igen jól a helyükön tartották a kis chilliket, egy mininek sikerült kiszabadulnia, az meg pont jó volt kóstolónak.
Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy milyen fajta, kinézetre hasonlít a Naga Morichra, de valamivel kisebb, úgy feleakkora lehet átlagban, a felülete rücskös, fényes - ereje haloványabb ugyan, mint egy Nagáé, de így sem nevezném könnyed szórakozásnak a találkozást. De tényleg, egy-egy szendvics vagy ebéd alatt mondjuk kjét három darabot lehet megenni, a tapasztalatlanabb versenyzőknek még kevesebbet.
Eleinte egyébként azt hittem, hogy olajban vannak eltéve, később viszont kiderült, hogy nem, hanem ecetben, viszont a tetejére került egy kis olaj is, fojtásképpen.
Egyébként, ami a többit illeti, fűszerként egész borsot és mustármagot látok még a lében - nincs túlspirázva, de így egyelőre ez a legjobb savanyúság, amivel találkoztam...