Jó néhány nap eltelt már a kóstolás óta, de Szajlán nem olyan könnyű olyan mobilinternetet találni, ahol egy jó posztot meg lehet írni, mondjuk három-négy képpel. Így maradt mostanra az egész.

Szóval valójában még a korábbi kihívást szerettem volna kipróbálni, de nem jött össze, mert közben lecserélték az étlapot. Az a buli a Philly Steak szendvics lett volna, ami tudtommal nyolcféle chili kapott büntetésül. A lényeg, hogy a Fiktív pub nevű helyen folyton kitalálnak valami ilyesmit, amivel meg lehet bolondítani az érdeklődő izgága chilikedvelőket - minket is bepaliztak, persze.

Ettem már sokféle burgert, de mikor megtudtam, hogy van szürkemarhából készült is, nyilvánvaló volt, hogy el kell majd menjek megkóstolni. Nem mintha olyan különleges élményre számítottam volna - viszont eggyel több hely, ahová burgerért kell menni, ugye.

Egészen pontosan egy hete hoztam el a felszerelést a Babylon Grow-ból, s kedden hazaérkezve megláttam az első csírát az egyik kocka tetején.

Tavaly nyáron sikerült egy pár napot munkaügyben Párizsban töltenem, nyilván nem maradhatott el a szokásos bevásárlás sem. Harisszát hoztam nem keveset, azokról is lesz majd szó, de most ez a csinos kis üvegcse jön - fokhagymás és gyömbéres chiliszósz.

Egyik projekt még be sem indult igazán, már nyakamon a másik. Viszont ez meg egy visszautasíthatatlan ajánlat volt, és hát nyilván én sem hadakoztam a dologgal kapcsolatban.

Az egész úgy kezdődött, hogy jött egy levél egy ismeretlentől (Helló, Anti!) a blogon keresztül, hogy helló, itt meg itt dolgozom, ezekkel meg ezekkel foglalkozunk, mit gondolsz, ha kitalálok valamit, ami mindenkinek jó, akkor benne vagy-e? (Értsd jól - ledumálják az üzletet helyettem, adnak cuccot, amivel dolgozhatok, azt csinálom, ami hobbiként érdekel, azaz chilit termesztek és kipróbálok valami újat - van gond?)

Hát, részemről nem volt. Aztán elég rövid idő alatt össze is hoztuk a boltot, tegnap, azaz május 7-én már egy komplett  hidrorendszerrel jöttünk haza családilag.

Így most kezdődhet a dokumentáció.

1. nap - 2013. május 7., kedd este

Mikor átvettem a cuccokat, annyi információt kaptam hirtelen, hogy mit hogy csináljak, hogy zsongott a fejem. Úgyhogy el is gondolkodtam, hogy mi legyen, így el is ment az este nagy része, csak valamikor a gyerek lefektetése után jutottam el oda, hogy belevágjak. Az mindenesetre tiszta volt, hogy a csíráztatással kezdem, s hogy addig, amíg a magok ki nem hajtottak valamennyire, nincs értelme összerakni a hidrorendszert.

Előre bocsátanám, hogy eddig talán ez volt a legkülönlegesebb dolog, amit kóstoltam. Már ránézésre is sokkal több dolog volt benne, mint egy átlagos szószban - színek és ízek kavalkádja, mint valami ízbeli Kárpát-medence.

A már többször említett kedvenc boltomban vettem, Londonban, még 2012 novemberében, pihent kicsit a szekrényben, hogy aztán most pillanatok alatt odaverjek neki. Mert hát ebből a sokszínűségből - ha nem is rögtön - de barátság lett.

A család nyilván nem volt túl boldog, mikor bejelentettem, hogy útban a szülőkhöz Szajlára teszünk egy kitérőt Ócsára, ahol a helyi gazdanapok keretén belül lehet találkozni a Chilifutár Baráti Körrel. Még akkor sem vidultak fel, amikor az ígért fél óra helyett másfél lett belőle - pedig egy igazán kellemeset sétálhattak is, amíg én sikeresen beszereztem néhány dolgot.

Azt hiszem, nem nagyon találkoztam még olyan szósszal, aminek ennyire eltalálták volna a nevét. Ez is a múlt novemberi kontingens része, ráadásul abból is az, aminek 2012. decemberében lejárt a szavatossága. (Ezért nyilván viselem a következményeket, ülj le, fiam, kettes alá!)

Az újkori tesztek között jöjjön rögtön egy komolyabb versenyző Dél-Angliából. Ez a szósz is azok közül származik, amiket a 2012 novemberében szereztem be, s jó ideig a konyhaszekrényben porosodtak - szerencsére ennek még nem járt le a szavatossága, ellentétben a Mr. Vikki's Heaven Hot Habaneroéval. (Nem mintha a lejárt szavatosság bármit is rontott volna utóbbi élvezeti értékén, ugye.)

Két előzmény volt, egyszer egy haverommal ittam olyan pálinkát, amiben volt egy piros paprika. Arra nem emlékszem, hogy az mennyire csípett - a másodikra annál inkább. Arról annyit érdemes tudni, hogy az üveg alja úgy három-négy centi vastagon meg volt rakva chilivel, így valami elképesztő ízt és erőt hordozott magában.

Hát, például ez a szósz is ott piheg már a hűtőben egy ideje - mondjuk ez legalább már a végét járja, alig van benne, ami egyébként nem is olyan nagy baj. Nem nagyon emlékszem, hogy honnan van, az árából viszont arra tippelnék, hogy a British Store-ból. Nem tudom, mikor rendeltem, de utoljára valamikor talán egy éve rendeltem bármit is tőlük.

De akkor nézzük részletesebben, hogy mit is takar az üvegcse.

Napok óta azon gondolkodom, hogy hogyan is kellene tesztelni, mik azok az igazán fontos paraméterek, amik alapján érdemes lenne jellemezni a kedves kis szószokat, de nem jutok dűlőre.

Ha nehezen is, de legalább a csíráztatás elkezdődött. Valahogy nehezen akart beindulni a dolog, így egy kicsit el is késtünk, azért március eleje (közepe?) nem éppen az ideális, ugye. 

Ráadásul a helyszín sem a legjobb, hiszen Csin nappalijában, az egyik ablak előtt terül el az a négy-öt négyzetméternyi terület, ahová kerültek a kis csíráztató tálcák. A tálcákat Csin rakta le, én meg érkeztem 9-én, egy csodás szombati napon, hogy földdel töltsem meg a kis tejfölösdoboz szerű tálkákat, aztán meg mehetnek bele a magok. A pénteki buli után csak kicsit voltam másnapos, de Luca velem volt, Viki is, így gondoltam, hamar megleszünk.

Kisebbfajta dilemma előtt állunk, nem tudom még, hogy hogy fog megoldódni a helyzet.

A lényeg, hogy van egy lehetőségünk Solton, ahol elvileg van egy nagyobb terület, amit használhatnánk chilitermesztésre. Solt sajnos nincs közel, nagyjából 100 kilométer, viszont ott lenne valaki, aki foglalkozna a növénykékkel - locsolná, figyelné, hogy van-e gond, stb.

Viszont ide nem nagyon tudunk lejárni naponta, de még csak hetente sem biztos.

Másik lehetőség - Újlengyel. Szintén van egy csinosabb méretű földdarab, ide nagyjából 50 kilométert kellene autózni, ami azért már jelentősen barátibb, mint a solti buli, de azért mégsem életem vágya.

Ezek mellett van még Szajla, mint opció - a szüleim sokat segítenek, de nyilván nem lehet őket a végletekig kihasználni. Ráadásul oda sem nagyon tudunk folyton menni, mert bár biztos megyünk látogatóba, de oda-vissza az is 300 kilométer - s főként mikor szüretelni kellene, nem tudunk folyton menni majd.

Szóval a legjobb lenne egyébként valami bérelhető terület Szigetszentmiklóson vagy Lakihegyen, Halásztelken, de egyelőre még nem találtam helyet. Kellene nagyjából 2-300 négyzetméter.

Ha valaki tud esetleg, ne habozzon, szóljon - jutalma nem marad el!

Életemben először sikerült tiszteletemet tennem az egri plázában, az Agria Parkban. Nem nagy kedvvel tettem, de otthon voltunk, karácsonyi hangulatban, már négy napja gyakorlatilag csak ettünk és ültünk szüleim házában, illetve részemről fogyasztottam még néhány üveg sört is. Persze mindez nem feltétlenül jelentette volna azt, hogy ki kell mozdulni, pláne nem, hogy oda - de velünk volt Dóri húga is, aki egyrészt már mindenképpen akart valamit csinálni, ráadásul meg akart magának vásárolni valamit, így jött a döntés(e), hogy menjünk oda.

Semmi gond, vittük a gyereket is, meg az új rollerét, hogy majd ott rakja neki, ahogy kell. Persze leparkoltunk, felmozgólépcsőztünk, majd én azzal a lendülettel fordultam is vissza, mert a fene akarta végig a hátán cipelni a rollert, mivel a tökfej meggondolta magát.

Pöpec, levittem, visszamentem, leültem egy padra és a telefont nyomkodtam, míg ők végeztek. Aztán jött a péksütemény, meg fagyi, amikor is kiszúrtam, hogy a helyi Tesco Express-ben Termelői hús és csemegepult van, godnoltam megnézem. Nem tudom, mire számítottam, de mondjuk biztos nem arra, hogy egy sima hentespultot találok, semmi extrával... Viszont a bejáratnál volt egy valamelyet normális kínálattal szolgáló savanyúságos, úgyhogy megnéztem azt.

Ha azt mondom, hogy meg kellett néznem, hogy mi is volt az utolsó posztom a blogon, az jelent valamit?

Mindenesetre márciusban posztoltam utoljára, ami mondjuk elég nagy hibának tűnik innen nézve... Viszont terveim/terveink szerint ez most változik, lesznek posztok, lesznek írások, több facebook bejegyzés, mi kell még?

Elmondom, mi - saját szószok, termékek.

Azt persze nem mondhatom, hogy március óta ezzel foglalkoztam, de az elmúlt egy hónapban igen: kiváltottam az őstermelői igazolványt, elintéztem minden szükséges papírt, igazolást, így indulhat a termelés.

Igazából köszönettel tartozom a Chilifutár Baráti Körnek, mert már éppen elvesztem volna a bürokráciában, amikor találkoztam velük egy ócsai gazdanapon, s megnyugtattak. Éppen a tervek feladásában voltam, mert beszéltem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal lelkes képviselőjével, aki felvázolt nekem egy nagyjából ötmilliós beruházást, hogy hogyan kellene átalakítanom a lakásomat (átalakítani? Egy teljesen új szárnyat kellett volna felhúzni), hogy saját szószokat gyártsak.

Na, mindenesetre Futárék segítettek, s kiderült, hogy őstermelőként sokkal egyszerűbb dolgom van.

Így aztán belevágtam, falugazdásztól megvolt az őstermelői igazolvány, aztán adószám (másodjára, mert hogy elsőre valamit elrontottam a papírokon), kamarai regisztráció (és díj, nyilván), egészségügyi kiskönyv - nagyjából egy hónap volt az összes cucc megszerzése, sokkal komolyabb hercehurcára számítottam, nem gondoltam volna, hogy a végén még azt mondom, hogy ez egész egyszerű volt.

Szóval itt tartunk most, készülünk a következő idényre, jöjjön, aminek jönnie kell. A termelés továbbra is Szajlán lesz, a feldolgozás Lakihegyen - bár szívesen költöznénk már innen, ugye.

De emellett lesznek kritikák, tesztek, remélhetőleg jó sokan, mindenesetre időm egy részében csak ezzel a bloggal fogok foglalkozni, s remélem jó lesz nekem is, jó lesz nektek is.

Ez az a hét, amikor kikaptunk otthon a Bilbao-tól és a növénykék elkezdtek csírázni.

Összesen hét egységben vannak magok, sima virágföldben, tetővel. Nem használok egyelőre tápot, a vizet pedig csak spriccelem a tetejére.Kapnak reggel meg este egy-egy adagot. Még nem indult meg mindenhol a csírázás, csak azokról teszek be fotót, amelyeknél már látszik valami.

Az első két képen látható egységcsomag még tavalyról maradt meg, van teteje is, nagyon jó kis párás közeget lehet bennük teremteni. (Mondjuk most pont nem annyira, mert idén nem zár olyan pontosan a tető a kis pohárkák miatt...)

Ebben egyelőre csak az Aji Panca bújt ki, a bal oldalon alulról a második pohárkában látszik.

Én meg készülődök a következő fázisra. Ez a kép ma (2012. március 9.) reggel készült - sajnos, mivel a gyerek pikk-pakk megbetegedett éjszaka, a habanerot nem tudtam lefényképezni (az a hálószoba ablakpárkányán csírázik).

Így maradt Ödi szobája, ahol viszont úgy indultak meg a növények, mint a Bilbao tegnap a MU ellen, így elég jelentős számban jelentek meg a földfelszínen a Serrano típusú növénykék. (Mobiltelefonos kép, így nem a legjobb, de nem is rossz.)

Nem rossz, végül is egy hete ültettem el őket.

Eljött az én időm, március elején megint én játszhatom a meglepődöttet, mikor Luca és Dóri megjelennek a névnapi ajándékaimmal. Megjelennek - ez Luca esetében egyelőre még annyit jelent, hogy a vonaton hazafelé egyszercsak előkapja a táskából az ajándékomat, majd közli, hogy ez van, itt az ajándékom, amit ő választott, slussz-passz.

Szóval ezen végül is a vonaton túl is estünk, mindenesetre még előtte eldőlt, hogy akkor a jeles és mérhetetlenül fontos alkalomból menjünk csak étterembe, szórakozni kicsit. (Most, hogy végre pikk-pakk lecsúszott két (hatalmas) kiló rólam, s már-már reménykedtem, hogy majd a 82-t is látom a mérlegen, kifejezetten jó ötletnek tűnt ez a dolog. De ez a családot nem zavarta, mint ahogy az a kérésem sem, hogy akkor már legalább menjünk gyalog, hogy ihassak sört is. Welcome to the monkey house.)

Na, így lett azán a halásztelki Kemencés vendéglő, ahol egyszer már voltunk, s kifejezetten jó is volt.

Ami a lényeg és legalább írhatok is róla, az a szűzérmék tüzes lecsóval (az étlapon szorosan hozzátartozó krumplikarikák nélkül, mert hát a fogyókúra az fogyókúra, nekem meg van tartásom, ugye.)

A tüzesre rögtön felkaptam a szemem az étlapról, a lecsót is kifejezetten szeretem, így hát nyilván meg is volt a döntés. Egy röpke húszperces várakozás után, mialatt Luca kijátszotta magát a húslevesével, kellőképpen felkészülhettem a saját adagomra, amiben aztán ránézésre nem is csalódtam.

Ránézésre azt kell mondjam, rendben is volt minden, s ez nem is nagyon változott.

Szerencsére még csak képletesen, de az azért már jelent valamit, ha néhány napig egyfolytában kapom, hogy "tízezret két pohár lekvárért" - a lehető legtöbb formában. (Mondjuk most van a rovásomon, mert hát vettem virágládákat is, hármat, hogy legyen hely a paprikáknak. Illetve hát venni kell majd beléjük földet, meg perlitet, meg csíráztatni is kell, ugye...)

Szóval végül is az enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy van vaj a fejemen. És most már dzsem is.

Egész hétvégén főzőcskéztem meg befőztem, így aztán vasárnap este sem maradhatott ki. Tekintve, hogy játszott a Ravens, már csak a Nagy ho-ho-horgászt kellett túlélnem a gyermekkel és lehetett is meccset nézni.

Közben meg paprikát magozni és szeletelni, biztos, ami biztos, nehogy aztán megromoljon a becses thai csomag.

Gyorsan kellett lépni, mert a minichillik (bird chilli) nagy részét így is ki kellett már dobni.

Átvizsgáltam őket, a rohadó, már nem éppen egészséges chilliket kiválogattam, néhányat meghagytam magnak, a többi az üvegben. Nem lett egy igazán nagy üveg, de jó lesz az még.

Kösz, Csin!

"Ettől nem lángol a szád?"

Ezt kérdezte Dóri, mikor megkóstolta a kenőmájast, ami végre olyan krémes lett, amilyet szerettem volna, és érződik benne a habanero is. Nem is kicsit. Egyébként meg de, lángolt, égett minden, aminek kell, ilyen volt ez az idei december 27. Elsőként a munka a kezem alatt, de ne szaladjunk ennyire előre - mert hát mindennek az oka a Karácsony volt.

Először utaztunk Balcsira, aztán haza, aztán jöttek Anyuék, aztán elmentek, de egy csomó kaját meg itt is hagytak. Illetve hát a főzés mellé lehet inni finom söröket is, arról nem is beszélve, hogy ajándék pálinkát is kaptunk, ugye, nem is keveset. (A kevés az az, ami maradt belőlük hétfőre...)

Így aztán, mondjuk nem tudom, milyen megfontolásból, de ráálltam a mérlegre, és azt láttam, hogy elértem a lélektani határ... fölötti magasságot (szélességet?) öt kilóval. Ami persze nem csak az utóbbi néhány nap eredménye, hanem az elmúlt hónapok főzéseinek és sportmentes napjainak, de azért mégis kemény.

Így jött az ötlet, hogy következik a szokásos fogyókúra, amit azzal szoktam kezdeni, hogy este nincs kaja, csak zöldségek, leginkább sárgarépa, zellerszár, ilyesmi. Egyszer-kétszer már bejött, hátha most is.

Mostanság mindenhol azt olvastam, hogy a mézes fokhagyma ilyen jó, meg olyan jó, megfázás esetén ajánlott.

Tavaly meg rendeltem a Chilli Pepper Company-tól chillis mézet, amit állítólag Dél-Amerikában az indiánok például a bronchitis gyógyítására használnak.

Így aztán gondoltam összerakom a kettőt, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. A megfázásos szezon úgyis mindjárt itt van.

Meghámoztam nagyjából egy fej fokhagymát, feldaraboltam három szárított erőspaprikát. A fokhagymák egy részét vékonyra, egy részét vastagabbra szeleteltem, de volt olyan is, amit csak kettévágtam, meg maradt egészben is.

Aztán elkezdtem megpakolni az üveget.

Egy ideig azt hittem, két dologban nincs olyan, hogy "ennél már nincs lejjebb": a magyar foci és az emberi hülyeség.

E kettő maradt is a helyén, de szerencsére jöttek új versenyzők is, hogy ne unatkozzak.

Itt van például ez az Univer újdonság, amit egyébként nagyjából két hónapja keresgetek mindenféle boltokban - akkor láttam először fotón, hogy van valami új termékük, rögtön kétféle is. Nem jegyeztem meg, hogy mi pontosan, csak annyit, hogy szeletelt erős paprika van benne. Most rákerestem, meg is találtam a fotót, ez volt az.