Szóval a recept általában úgy szokott kezdődni, hogy az összetevők és mennyiségük kerül felsorolásra, de talán szerencsésebb úgy leírni, ahogy készült.

Szóval rengeteg thai chili érett meg, amit le kellett szüretelni. Úgy 300g-ra saccolom, amit ollóval éppen hogy csak felvagdostam, miután a megmosott paprikák szárát kézzel letördeltem. Ez sokáig tartott, mert piszkosul marta a tüdőm az illat, így sokszor megszakítottam a folyamatot, míg normalizálódott a légzésem.

Rendelésre, mert hogy nem is én találtam ki, hanem Dóri. Majd közvetlenül utána arra is rákérdezett, hogy a csülök pékné hogy is készül.

[Lassan azért elérem, hogy nem kell kétféleképpen főzni, már csak a gyereket kell rászoktatni a fűszeres kajákra...]

Egyébként mivel sosem csináltam még ilyet, receptként Szasza és Kori megoldásai szolgáltak, köszönet nekik innen is. Így történt, hogy Tescoba indultunk marhahús beszerzésre, ahol előbbi állítása szerint kapható ír marha, ami ár-érték arányban kiváló. Sajnos csak egy doboz volt, egy félkilós, így kénytelen voltam beérni a másik fél esetében magyar marhával. Színre egyébként látható volt a különbség...

Na, szóval valamikor egy-két hónapja készítettem Dórinak karfiolos savanyúságot, amire azt mondta, hogy lehet csípős. Mondjuk gondolom, úgy gondolta, hogy nem lesz annyira csípős - de lett.

Pedig nem tettem bele sok cuccot, igazából néhány szelet szárított hazai került az üvegekbe - viszont legalább megtették a magukét, rendesen. Magam is meglepődtem, hogy ennyire erős lett a dolog. Tízes skálán mondjuk hatos - nekem nem vészes, de annak, aki nem olyan forrón szereti, annak izgalmas lehet...

Már akkor kezdtem örülni, mikor a reggeli kávém előtt bóbiskolva Szasza irodájában megjelent ő maga, majd a táskájából egy többszörösen becsomagolt, gyakorlatilag hermetikusan lezárt valamit vett elő.

Ebből rossz nem szokott kisülni, el is kezdtem ébredezni szépen lassan - majd amint megláttam, tudtam, hogy a hétvégi 1-6 után ma igazán szép napunk lesz, ráadásul agyonverjük majd az Aldershot nevű valamit is ma este a Liga kupában.

Szasza gondosan a száránál fogta meg a naga morichot, hogy nehogy baj legyen.

[13:52 - Most a teszt kedvéért vágok egy vékonyka szeletet úgy nagyjából a chilli közepéről, jól megrágom, aztán közben majd megírom a tapasztalataimat...]

Szasza apuka szerint ez valami brutális dolog, pedig ő mondjuk érti a dolgát, állítólag már hatévesen a búcsúban a faszárú nyalókája is chilliből volt, mostanság meg chips mellé kanalazzák azokat a szószokat, amikhez én egyelőre csak gumikesztyűben nyúlnék valami stasihengerben.

[Belső megjegyzés, de elkezdtem írni a blog.hu új adminfelületén ezt a posztot, aztán az első mentés után el is szállt, ahogy kell. Pöpec. De vissza a thai-okhoz.]

A thai chilli a chillik borsodija -  ugyanazt a színvonalat hozza, mint a Borsodi sörben. Erre a megállapításra sikerült jutnom egy nyári termesztés után.

Csingiling bizony. Egyrészt, mert kiadós fejfájással tértem az osztálytalálkozómról, másrészt mert növekszik egy aranyos kis Christmas Bell az egyik növénykén.

Szóval legalább valami megmentheti az idei, tanulóév meglehetősen szánalmas felhozatalát.

Little blue.

Úgy döntöttem, nem várok tovább - lehet, hogy nagyobbra kellett volna nőniük, de nagy valószínűséggel már nem fognak. Így gondoltam, egyet legalább leveszek, aztán megnézem, hogy mennyire csípnek - már ha egyáltalán, ugye.

Ettől a növénytől igazából sokat nem vártam, főként szépséget, azt meg végül is megkaptam - lilás, sötét levelek, melyek kellemesen kilógnak a többi chilli közül.

Na de mi van az erővel, ugye...

(Elnézést a képekért, az itthoni gépemen nincs photoshop, így nem tudok a képeken világosítani...)

Huhh. Na, szóval felbontottam a sajttal töltött habanerot.

Whaooo. Én is megkóstoltam, mások is megkóstolták, s erre jutottunk.

Nagyjából két és fél éve, mióta a gyerekkel sétálgatunk, rendszeresen elmegyünk mellette. Mondjuk nem rég óta Kemencés vendéglő, volt már minden. Futott már legalább három néven az elmúlt néhány évben, valahogy mindig csődbe ment - de legalábbis átalakult, nem tudom. A lényeg, hogy mostanra eljutottunk oda, hogy kipróbáljuk, eddig végül is már terveztük, de mire éppen valahogy bejutottunk volna, már éppen átépítették, redizájnolták, vagy valami.

A házassági évfordulókon meg ugye vagy mindig a jól bevált minőséget kell választani, vagy mindig egy új helyet - amiben persze benne van, hogy lesz nagy lebőgés.

Az állatkert után Luca a (számára) jól bevált minőségre szavazott, jelesül a McDonald's-ra, illetve főként a Happy Meal menü nyújtotta bizonytalan kimenetelű, rövid élettartam után a kukában kikötő ajándékra. Legalábbis mindaddig, amíg rá nem jött, hogy lehet menni "éttejem"-be is, mert onnantól kezdve az volt a tuti. Így aztán ezt választottuk.

Vásárolni mentünk Auchanba, ott meg mindig gyilkos hegyeserőset adnak. Vettem belőle egy kilóval, otthon meg nekiestem, lefejeztem őket, aztán gyakorlatilag kettévágtam egyenként őket. (Na, eddig tiszta Trónok harca...)

Először azt gondoltam, hogy simán sajtot teszek beléjük, de aztán rájöttem, hogy lehet oda fokhagymát is tenni, ahova sajtot, így úgy is lett. Közepére egy-két fokhagyma, lezárásnak sajt.

Nem volt egyszerű, de sikerült a Tescoban beszereznem a szokásos habanerót - valahogy egyik vonalkódot sem akarta elfogadni a gép, én meg már éppen azon voltam, hogy feladom az egészet, de aztán addig próbálkozott a néni (a második, akinél sorban álltam, mert az első feladta, okosan...), amíg végre rendeset pittyegett a gép, én meg mehettem utamra.

Végre sikerült mindent beszerezni a töltött habaneróhoz, volt hozzá kedv is, üveg is, búzasör is. Minden együtt volt.

Ollé, erre már nagyon régen vágytam, s igazából nem is tudom, miért is nem csináltam még meg. Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy Anyukám főztjét telepakolom csípőspaprikával, és már kész is.

Eddig mondjuk voltak gondjaim a tartósítószerrel, de remélhetőleg ez most megoldódott.

A lényeg, hogy volt egy csomó szárított és felfűzött csípőspaprikám, amivel nem tudok nagyon mit kezdeni, tekintve, hogy por és szósz formájában van otthon vagy negyvenféle mindenféle csípős dolog, na, pont ez a füzér paprika már nem nagyon hiányzott. Viszont az ilyen savanyúságba kiváló lehet - remélem, így is lesz majd.

Nos hát elkezdődött a szüret, pont úgy, végül is, mint a BL - foci ez, foci ez, de hát mégiscsak az előselejtező.

Az idén a termés bizonyára nem lesz olyan jó, mint számítottam, viszont legalább Csincsin ültetvénye hoz egy adagot, amit aztán el lehet tenni a szépen megmentett mustáros üvegcsékbe. A vége az lett, hogy vettem Haas savanyúság tartósító port, elkészítettem a leírtaknak megfelelően, aztán most már van is három adagnyi kész paprika. 

Ha már egyszer kritikák meg tesztek, akkor gondoltam, annak lehet jövője, ha kidolgozok egy normális összehasonlítási rendszert, ami segít egy koordináta-rendszerbe szedni az alanyokat, hogy aztán a végén összejöjjön valami lista, de legalábbis egyfajta alap.

Ezért úgy gondoltam, hogy a ezek lesznek a szempontok.

1. A külcsíny (0-10 pont)

Valahogy minden szósz és chili kinéz, van neki csomagolása, van neki cimkéje, logója, ráadásul sokat is elmondhat a belsejéről. Ahogy a kanálba kerül, hogy néz ki, folyós-e vagy úgy kell kiküzdeni az üvegből, olyan haloványsárga-e a színe, hogy legszívesebben jó messzire hajítanám, esetleg kellemes, waynerooney-s vörös, amilyet csak az igazi, angol napon nevelkedett bulldogok tudnak évek kemény munkájával kidolgozni.

2. A belcsíny (0-10 pont)

Remélhetőleg sok olyan szósz és paprika lesz, amit egyáltalán meg tudok kóstolni értékelhető mennyiségben. Mármint hogy legalábbis nem ég le a szám a helyéről, mint a 10 minute burn esetében és lesz a szószoknak értékelhető ízük is, illatuk is, nem csak füstölgő égéstermék.

Az biztos, hogy nem fogok egy evőkanálnyit betolni minden szószból, mert a célom, hogy minél tovább bírja a gyomrom ezt a harcot, így túl kellene élni sok mindent.

3. Ár (0-10 pont)

Többször jártam már úgy, hogy visszatettem a polcra a kinézett szószt, mert mondjuk nyolcezerbe fájt volna, s ha azt Dóri megtudja, valószínűleg egy-két hétig nem zavart volna meccsnézés közben csacsogással. Mondjuk olyan is volt már, hogy 12 ezerért rendeltem Ausztráliából két apró üvegcsényi jamet, aminek több volt a szállítási költsége, mint maga a jam... (Volt is nagy öröm otthon, mikor megérkezett! Büszke volt rám a család.)

4. Beszerzési lehetőségek

Az előző pontban leírtakból egyenesen adódik, hogy lehet valami a világ legjobb szósza, ha éppenséggel csak valami eldugott bolíviai halpiac mellett lehet kapni, ahonnan bolgok drogfutárok hozzák be apró kapszulákban a ki-sem-mondom-hová dugva.

5. Felhasználhatóság

Itt van például a 10-minute-burn. Komolyan mondom, úgy három éve rendeltem, s elfogyott már majdnem az egynegyede. Egyszer sikerült valami bolognai cuccba tennem négy csöppet (beteg voltam és kellett az erő, hogy meggyógyuljon a torkom), de az már tényleg halájos volt. Azóta ott pihen a hűtőben az üvegcse, néha előveszem, aztán vissza. El lesz még ott egy ideig.

Ez már öt tényező, a maximum lehetséges eredmény ötven pont, abból meg testvérek között is kiderül, hogy hány csillagot is osztott a gép.

Erősség (10-es skála)

Az erősséget külön vettem, és nem is számítom bele az összpontszámba. Direkt akarom külön kezelni, mert az erősséget embere válogatja - az a kérdés, hogy éppen mire is vágyunk. Valami nagyon erősre a haveroknak, vagy valami gyengére a családnak.

Az összértéket nem befolyásolja, lehet kiváló egy alig kínzó szósz is, ha éppen másnapos gyomrunkat szeretnénk kímélni mondjuk.

Önmagában a csípősségértéknek viszont van értelme, sőt.

Ennyire nagyon szépek a kis aranyosak a szaletli alatt.

Viszont ezzel kapcsolatban meg is született az első alapszabály a jövőre nézve - minél nagyobb a kaspó, annál nagyobb a növény. Szóval dobhatom ki az összes kis kaspómat, s az idei - remélhetőleg rövid - tél egyik feladata a sok-sok legalább 30 centi átmérőjű kaspó beszerzése.

Ha valamibe, akkor ebbe a dologba teljesen véletlenül futottam bele, egy régi kedves barátom facebook oldalára posztolt egy fotót, hogy "na de ez milyen komoly cucc is". Nekem meg nyilván nem is kellett sokkal több, rögtön elkezdtem keresgélni hat éve nem használt Metro kártyámat (mert hogy csak ott lehet kapni).

Volt persze egyéb út is, mert Szasza apuka is pörgött a dolgon, de nem találta az áruházban. Aztán mikor sikerült eljutnom egy Metroba, akkor meglepődtem, mert sehol sem volt a kis vödröcske. Végignéztem az összes lehetséges polcot, mustárokkal, tormákkal, ketchuppal, konzervekkel, savanyúságokkal, de nem volt. Luca már eléggé unatkozott mellettem, úgyhogy már elég türelmetlen volt, én meg a telefonomon próbáltam megkeresni, hogy mi is ennek a dolognak a neve, mert hogy folyton elfelejtettem. 

Kerestem a neten mindenhogy, kren streiner, stren kreiner, bár egy idő után azért azzal már tisztában voltam, hogy a kren tormát jelent.

De végül meglett, megmutattam a fotót egy eladónőnek, aki mondta, hogy "ja, az akkor biztosan a zöldségeknél lesz".

Pöpec.

Szóval azt már jeleztem, hogy jártam az orosz boltban (ahová még vissza kell majd menni sörért pl.), s vettem is ott tökkrémet. Jó is volt, meg Kori is hőbörgött, hogy minek veszek ilyet, mikor otthon is csinálhatnék, szóval gondoltam akkor legyen, essünk neki otthon.

Az első meglepetés akkor jött, amikor az orosz üveg oldalán lévő képen nem sütőtök, hanem főzőtök szerepelt - valahogy inkább előbbire tippeltem volna. Mindegy, vettem főzőtököt, nagyjából két kilósat. A végére aztán kiderült, hogy nyugodtan lehet nagyobbat is venni, nem lesz senkinek semmi baja tőle.

Úgy kezdődött, hogy Anyuék kitalálták, hogy jönnek unokázni egyet, s ha már jönnek, akkor telepakolnak egy-két hűtőtáskát mindenféle jóval otthonról. Így történt ez most is, s jött velük egy zacskónyi cseresznyepaprika is.

Fati természetesen büszkén újságolta, hogy egész jól sikerült, s egyébként még igaza is lett. A paprika ropogós, húsos, és még a számat is rendberakta. 

Ma reggel nagy meglepetésemre több újdonsággal is szolgált a zuglói ültetvény.

A legidősebb thai chilli reggae színekbe öltözött.

Nahát, a péntek esti kirándulás végül is a Mangában ért véget. Nem mondom, hogy nem irányítottam kicsit a társaságot, de végül is mindenki nagyon örült a dolognak. Mondjuk az elején nem annyira, mert sem hely nem volt odabent, sem a rendelés nem akart érkezni, de ez utóbbit érzékelték a pincérek is, mert sűrű magyarázkodások között ért az asztalhoz az első kör.

Aztán lett hely belül (meglehetősen hideg volt egyébként odakint), s jött a kajarendelés. Már régóta vágyom egy finom hamburgerre, így maradt a Kamikáze nevű dolog, de okosan szóltam, hogy legyen már csípősebb, mint alapból lenne. Abból indultam ki, hogy a csirkeszárnyas kalandjaim igen jól sikerültek, azok nem csíptek halálra, itt is jöhet egy kis extra.

Hiba volt. (Azért nem akkora...)

Magam is meglepődtem, hogy idáig jutottam, de ez lett a vége.

Az történt, hogy elmentünk a Fény utcai piacra, ahol végül is semmi mást nem is vettem, csak egy kis wasabi port. Azt gondoltam, hogy majd fűszerként használom, mint a feketeborsot, de aztán mikor kiöntöttem az egyik kis üvegcsébe, gondoltam, mégiscsak rákeresek a neten, hogy hogy is van ez.

Ezt az évet a tesztelésnek szenteljük, ezért úgy döntöttem, hogy egy újabb helyszínt építek a rendszerbe, mégpedig a kicsiny kertünk egy részében, a szaletli alá kiszórok néhány kaspót növénykével. Így a padlásról lekerült néhány paprika, ennek meg is lett a kára, mert annyira elbénáztam, hogy egy Little Blue el is tört, remélem túléli...

Elég jónak tűnik a teherbírása... :)

Így dolgoznak a méhek-dongók a paprikák környékén Zuglóban.

Egész jól állnak a növénykék, azt gondoltam, hogy a három nap szárazság megárt nekik majd, de nagyon jól bírták, semmi hervadás. (Elutaztunk, ugye...)

Ami izgat, sajnos az a ronda fehér foltok a leveleken, illetve a körülöttük lévő rondaságok a leveleken. Egyelőre olyan tippet kaptam csak, hogy levéltetű lehet a hiba mögött, úgyhogy holnap megyünk is majd vásárolni valami ellenszert.

A felköltözéssel eljött az idő egy össznépi számlálásra és értékelésre is, nézzük csak sorjában, ahogy a kaspókban állnak vigyázzban a növénykék.

Nagyjából így, ugye.